telefon ikon

szív ikonember ikon
Kosár gomb ikonKosár
Dr. Oláh László

Két levelesláda vallomása nyolc évszázadról

Dr. Oláh László - Két levelesláda vallomása nyolc évszázadról, Debrecen-Toronto 1992 antikvár könyv
szürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillag

(0 vélemény)

Antikvár könyv

Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 1 360 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!

Dr. Oláh László, a budapesti József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem nyilvános rendes tanára, a Magyar Királyi Növényörökléstani Kutató Intézet alapítója és igazgatója, tanulmányait Debrecenben és Budapesten végezte, majd mint magyar állami ösztöndíjas német és svéd kutatóintézetekben dolgozott három és fél éven át. Egy dolgozatát a Magyar Tudományos Akadémia éremmel jutalmazta. A világháború befejezése után Ausztriában vírusbetegségekkel foglalkozott, majd Argentínában Buenos Arises mellett, a La Plata Egyetem kutatóintézetében működött, mint professzor. Ezután az Unesco közvetítésével Jávába ment, ahol a világhírű Buitenzorg-bogori botanikus kertben, a Treub Biológiai Laboratórium igazgatójaként töltött több mint három évet. Kutató útjai alkalmával beutazta az egész szigetvilágot. Indiai előadókörútja után Amerikába szerződött, ahol a Southern Illinois University, carbondalei campusán működött mint Full Professor. Sabbaticál évét Japánban töltötte. Tizenhét tudományos kongresszuson tartott előadást, többek között Edinburgban, Bellagioban, Uruguayban és Brazíliában. Ezek során Oroszországot is beutazta, Leningrádtól a Kaukázusig. Dél-Afrikát kétszer látogatta meg. 1971-ben mint Fulbright Scholar kapott megbízatást, hogy a kathmandui Tribhuván egyetem átszervezési munkáiban vegyen részt. Ezek során két esztendőt töltött Nepálban és Indiában. Hazatérve, mint Emeritus Professzor a floridai Sarasotában talált végleges otthont. Kelet, az ezerarcú óriás c. könyve, amelyben Távolkelet sokszínű kultúráját mutatja be, két kiadást ért meg, az első Kanadában, a második Budapesten jelent meg.

Mutass kevesebbet

könyv ikon

Bővebb leírás

felfelé tartó nyíl, részletek elrejtése
ISBN:0-920004-32-6
Kiadó:Vörösváry Publishing Company Ltd.
Kiadás éve:1992
Kiadás helye:Debrecen-Toronto
Nyomda:Litográfia Nyomda
Kötés típusa:fűzött kemény papír
Terjedelem:607
Nyelv:magyar
Méret:Szélesség: 15.50 cm, Magasság: 23.50 cm
Súly:
Kategória: Történelem / Magyar Történelem / Történelem / Újkor-legújabb Kor / Egyetemes / Történelem / Történettudomány / Történelem / Hadtörténelem / Történelem / Középkor / Művelődéstörténet

Ajánlja ismerőseinek is!

szív ikon

Kívánságlistára teszem ezt a könyvet!

Nem támogatott böngészőt használ.

Kérjük használjon modern böngészőt például: Microsoft Edge, Safari, Google Chrome, Firefox...
Megértésüket köszönjük,
Régikönyvek.hu
Honlapunkon cookie-kat (sütiket) használunk annak érdekében, hogy olyan felhasználói élményt növelő webes szolgáltatásokat nyújtsunk, amelyek ezek nélkül nem lennének elérhetőek az Ön számára. A rendben gombbal elfogadja a sütiket. Adatvédelmi szabályzat