Két világ közt választhatni

Köztudott, hogy befogadásának története során Az ember tragédiája a lehető legellentétesebb beállítottságú kritikusoknak szolgált igazolásul, s gyakran az elutasító ítéletek is egymást kizáró érvelésen alapultak. E tanulmány ezt a recepciótörténeti paradoxont azzal hozza összefüggésbe, hogy a Tragédiában sajátos, polifón nyelvszemléleti és kompozíciós elv érvényesül, amely szembenáll a nyelvi homogenitás elméleteivel, s az egyes nyelvhasználatokban önálló, másra vissza nem vezethető világlátásokat feltételez. A kompozíció eszerint a műben megszólaló nyelvek - szólamok -, a maguk világát nyelvileg megalkotó önálló tudatok viszonyrendszerét jelenti. Az 1850-es, 60-as évek általános európai világképi válságának idején jelentős írók tették magukévá a polifóni elvét. Madách velük rokon irányt követ, amikor - kétszintes drámaként leírható - művét úgy alkotja meg, hogy benne az Úr és Lucifer a többivel végsősoron összemérhetetlen, a többi szereplő számára kihívást jelentő világot alkot ugyanazokból az "adatokból". Amikor tehát az angyalok kara arról zeng himnuszt a mű fináléjában, hogy "Szabadon bűn és erény közt" / Választhatni, mily nagy eszme", valójában azt sugallja: Ádám végső választásakor afelől dönt, hogy két egyaránt lehetséges, ám ellentétes törvényű világ közül melyik lépjen érvénybe. Az ember azonban e döntés után sem szabadulhat többé a másik, a luciferi világverzió ellenállhatatlan élményétől: valójában ez a tragédiája.

Mutass kevesebbet