
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Közepes
Központi raktár
Lapjai / lapélei foltosak
25
hűségpont
Hogy működik az alku?
Borbándi Gyula meghatározó alakja a nyugati emigrációban élő magyar értelmiségnek. Egyik elindítója, főmunkatársa, majd egyik szerkesztője volt a Münchenben 1951-től megjelenő Látóhatár című folyóiratnak, ennek utódát, az Új Látóhatár-t pedig már felelős szerkesztőként irányította 1958-tól egészen a lap megszűnéséig, 1990-ig. Mindeközben a Szabad Európa Rádió munkatársa volt, az utolsó öt évben, 1979-től 84-ig a magyar osztály helyettes igazgatója. De tevékenykedett a Nemzetközi PEN Clubban és a Hontalan írók PEN-Központjában is, fáradhatatlanul munkálkodva a szellemi erők összefogásán, a magyarországi és a nyugati magyar alkotók közti kapcsolatok kiépítésén és ébren tartásán. Bár kora ifjúságától elkötelezett híve a népi mozgalomnak, mindig nyitott maradt minden demokratikus eszmeáramlat előtt, következetesen elzárkózott viszont minden szélsőségtől. Borbándi Gyula pályafutása azonban nem az emigrációban kezdődött. Harmincéves volt, amikor 1949-ben úgy döntött, hogy elhagyja Magyarországot. Akkor a még (de már nem sokáig) létező Parasztpártot képviselte a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban. Alacsony sorból jutott el idáig, aminthogy új életében is lentről, a menekülttáborból, majd a szállodapincérségből kellett felküzdenie magát ismét az értelmiségi sorba. Ezt a küzdelmes, de nagyon tartalmas és eredményes pályát kísérheti végig az olvasó a kezdetektől a megírás jelen idejéig, amelyben a nyolcvannegyedik évében járó, de még mindig fáradhatatlan Borbándi Gyula csak ezt kéri a sorstól: "Legyen bennem még annyi elégedetlenség és hiányérzet, ami további munkára serkent."
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9630774674 |
|---|---|
| Kiadó: | Európa Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 2003 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Alföldi Nyomda Rt. |
| Borítótervezők: | Kállay Judit |
| Kötés típusa: | kemény papír |
| Terjedelem: | 586 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 15.50 cm, Magasság: 23.50 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Dokumentumregény / Irodalom / Irodalomtörténet / Bibliográfiák,életrajzok Írókról, Költőkről |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről