
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó állapotú antikvár könyv
Központi raktár
A lapok hullámosak
25
hűségpont
Hogy működik az alku?
A Tersánszky Józsi Jenő művei elnevezésű - a tervek szerint a gazdag pálya eddig publikálatlan írásaira is kiterjedő sorozat közreadását 2000 tavaszán kezdte el a Holnap Kiadó, mintegy jelezve, hogy e szabálytalan prózaíró klasszikus, a Nyugat első nemzedékének nagysága sem maradhat ki az ünnepi esztendő szellemi értékeinket a lehető legteljesebben fölmutató törekvéseiből. A Két zöld ász a szerző életében ugyancsak zaklatott, eseménydús 1921-es esztendő termése. A világháború, a katonáskodás, a hadifogság, a nyomorgás, az öngyilkossági kísérlet után a harminchárom éves Tersánszky nagy lendülettel szinte újra kezdte 1910-ben indult, már eddig is elismeréssel kísért írói útját. Fő művének, a Kakuk Marcinak első nagy fejezetével (Kakuk Marci ifjúsága) szinte egyszerre keletkezett a Buzikán Mátyás hamiskártyásról szóló regény. Eredendően a jóakarat, a tisztességvágy, a jellemszínesség, a tréfacsinálás a sajátja Buzikánnak. Kitűnik szűkebb környezetéből - kérdés azonban, képes-e megfékezni játékszenvedélyét, a fontos döntéseket halogató természetét, az alkalmi sikereiből fakadó dologkerülést...? A századelő kisvárosi társadalmát széles skálán ábrázoló műben egy idő után eluralkodik a szabadesés törvénye: szándékok, személyek, szenzációk kezdenek zuhanni. Egyre inkább úgy érezzük, Buzikánnak nem lehet a lelkére beszélni, nála „kámpec minden zokszóval", s csak a „későcske idő" csinálhat rendet a kártyára tett tétek: a sorsok között.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9633464188 |
|---|---|
| Sorozatcím: | Tersánszky Józsi Jenő művei |
| Kiadó: | Holnap Kiadó |
| Kiadás éve: | 2000 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Kaloprint Nyomda Kft. |
| Borítótervezők: | Murányi Zsuzsa |
| Kötés típusa: | kemény papírkötés |
| Terjedelem: | 232 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 14.00 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Súly: | |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről