Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Ki nevel a végén?

Ki nevel a végén? - Csernus Imre - Régikönyvek
(0 vélemény)

"Hosszú évek óta foglalkozom mind a szülőkkel, mind a gyerekeikkel. Drog-, alkohol-, játékszenvedély-, gyógyszerfüggőséggel és más nyomorokkal, amelyekben a gyerekek vannak és lesznek érintve. Azt hiszem, rég eljött az ideje, hogy kinyissuk a szemünket." Mivel kell ma szembenéznie annak, aki gyereket vállal és nevel? DR. CSERNUS IMRE szerint elsősorban önmagával. Hiszen csak ezután birkózhat meg a világ démonaival, kábítószerrel, erőszakkal, szexualitással, bűnnel és bűnhődéssel. „Ki nevel a végén? Neveljük egymást a sok tudatlanságunkkal, félelmeinkkel, erényeinkkel és hibáinkkal: a gyerekek a felnőtteket, mi őket, a világ mindannyiunkat. A változás nagy fájdalommal jár, egyesek nem is fogják ezt bevállalni, ezzel sincsen gond. Mivel tőlük is sokat tanulhatunk.” A gyereknevelés kapcsán a szerző ezúttal is olyan kérdésekkel szembesíti olvasóit, amelyeket a legtöbben nem tudnak vagy nem mernek feltenni maguknak. Pedig a jövőnk forog kockán.

Borító tervezők:
Nádor Péter
Kiadó:
Jaffa Kiadó
Kiadás éve:
2008
Kiadás helye:
Budapest
ISBN:
9789639604704
Kötés típusa:
kemény papírkötés
Terjedelem:
266 oldal
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 14.00cm, Magasság: 20.50cm
Kategória:
Előszó 7

I. A megfelelő (hiteles) szülői minta és más példaképek 10

II. Válás 67

III. Jogosítvány szülőknek —
Beszélgetés az ördög ügyvédjével 87

N. Erőszak 116

V. Szexualitás 140

VI. Drogkorszak 173

VII. Barátság 219

VIII. Bűn és bűnhődés 252

Az Ön ajánlója

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...