
(1 vélemény)
Állapot
Készleten
Közepes
Központi raktár
A címlapon tulajdonosi névbejegyzés. A Fedőlapjai kicsit kopottak és a gerincénél sérült. A könyv ragasztása pár helyen kicsit meggyengült.
70
hűségpont
Hogy működik az alku?
A könyvet úgy említik, mint az életben maradt Anna Frank naplóját. Nekünk különösen érdekes ez a könyv, hiszen Bruck Edith – akit az első kiadás óta a róla készült riportfilm révén is megismerhettünk – egy kis magyar faluban született, földhözragadt zsidó félparaszt családból, apja mészárossegéd és szerencsétlen kezű vándorkereskedő volt, „rongyoszsidó”, amilyeneket a Kárpátalján lehetett látni hajdan. Az írónő kitűnően ismeri a magyar parasztéletet, azon belül is a jellegzetes világot, amellyel Olbracht műveiben találkozunk. Naplója e világ tragikus széthullásának dokumentuma, a deportálás borzalmainak leltárszerűen száraz számbavétele, s ereje éppen pátosztalanságában, nyerseségében van. A felszabadulás után az írónő Izraelbe vetődik, ahol végre hazát remél találni, de ott sem tud gyökeret verni: pincérnő, táncosnő, fotómodell és munkanélküli, aztán innen is továbbmenekül – s ma Olaszországban ismert és elismert író.
Mutass kevesebbet
| Kiadó: | Európa Könyvkiadó |
|---|---|
| Kiadás éve: | 1964 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Pécsi Szikra Nyomda |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 187 |
| Fordítók: | Székely Sándor |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 10.00 cm, Magasság: 18.00 cm |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Szórakoztató Irodalom / Szerelmes Regények |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről
A szerzőtől és túlélőtől szintén minden kiadását olvastam,ezért persze a többihez hasonló adatokkal naplószerűen,de tömörebben taglalja életrajzát!Csak meghatódottsággal és mély tisztelettel tudok gondolni kivételes személyiségére és ahogy írni és előadásokat tartani képes!