Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Kik írtak gyerekeknek A gyermek- és ifjúsági irodalom kislexikona a-tól z-ig

Kik írtak gyerekeknek - Borbély Sándor - Régikönyvek
(0 vélemény)

Kik írtak a gyereknek? Nem is olyan egyszerű a válasz. Hiszen Defoe-nak, Melville-nek, Swiftnek esze ágában sem volt a gyerekeknek írni. Mégis Robinson, Ahab kapitány és Gulliver régóta "lakója" a gyerekek könyvespolcának. Mark Twain és Móricz Zsigmond is csak később barátkozott meg azzal a gondolattal, hogy regényeik a kamaszok kezébe kerültek. Vajon egy mai szülő el tudná képzelni, hogy gyereke ne találkozzon Tom Sawyer-rel vagy Nyilas Misivel? A híres mesegyűjtő testvérpár, Jakob és Wilhelm Grimm sem gondolták, hogy műveik, vagy azok átdolgozott változatai a kisgyerekek első irodalmi élményeivé válnak. Lexikonunk persze nemcsak az ilyen írók életét és munkásságát ismerteti, hanem azokét is, akiknek célja elsősorban valóban a gyerekolvasók meghódítása volt, mint például Móra Ferenc vagy H. C. Andersen, Molnár Ferenc vagy A. A. Milne, Benedek Elek vagy Carlo Collodi. Kötetünk így érdekes adatok tárháza a gyerekeknek, és hasznos tanácsok gyűjteménye a szülőknek, tanároknak, könyvtárosoknak.

Kiadó:
UNIÓ Lap- és Könyvkiadó Kereskedelmi Kft.
Kiadás éve:
1996
Nyomda:
Printerart Gmk
ISBN:
9633881536
Kötés típusa:
ragasztott kemény papír
Terjedelem:
159
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 14.00cm, Magasság: 20.00cm
Kategória:

Borbély Sándor

Borbély Sándor  további könyvei

Az Ön véleménye

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...