
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
Első néhány oldalán halvány foltokka.
25
hűségpont
Hogy működik az alku?
Kitartó gyűjtőmunka, szüntelen érdeklődés és ambíció eredményeként született meg ez a gyűjtemény. A Csíkszeredában élő nyugdíjas Duka János az anyag jó részét tanfelügyelőként gyűjtötte össze a Székelyföldön, miközben sorra látogatta a vidéki iskolákat, s feljegyzett minden tréfát, adomát, falucsúfolót, melyet a székelyekről hallott. „Mindig szerettem a vidám, tréfás emberek társaságát – vallja Duka János-, és szívesen vettem részt ezek szellemfrissítő szórakozásaiban. Vonzódtam azokhoz, akik az élet ezerféle nehézségei ellenére is vidámak maradtak, megőrízték lelki egyensúlyukat, tréfás kedvükkel felderítették környezetüket. Nagyon sok vidám történetet, szellemes mondást hallottam, melyek megragadták érdeklődésemet. Ezeket nemcsak szívesen meghallgattam, hanem alkalomadtán tovább is mondtam.” Duka János gyűjteménye tehát nem hagyományos értelemben vett folklóralkotásokat tartalmaz, elsősorban nem a szakemberekhez, hanem az olvasók szélesebb tömegeihez szól. Hiányt pótol a romániai magyar művelődési életben, amennyiben egy néprajzi vidék humorából nyújt ízelítőt, jobbára Csík és Udvarhely népének tréfás kedvét jellemezve.
Mutass kevesebbet
| Kiadó: | Kriterion Könyvkiadó |
|---|---|
| Kiadás éve: | 1983 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Kiadás sorszáma: | 2.kiadás |
| Nyomda: | Intreprinderea Poligrafica |
| Kötés típusa: | kemény papírkötés, kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 286 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 15.00 cm, Magasság: 21.00 cm |
| Kategória: | Történelem / Magyar Történelem / Erdély / Irodalom / Szépirodalom / Aforizmák, Bölcsességek / Néprajz |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.