Kincses Kolozsvár I-II.

"Szép város, de nem a legszebb. Nemes város, de talán nem a legnemesebb. Ősi város, de semmiképp sem a legősibb. A részek nem tökéletesek, s az egész együtt mégis tökéletes s olyan sírnivalóan szép, mint az az asszony, akit legjobban szerettem ezen a világon" - írja Cs. Szabó László Kolozsvárról. Amikor a szerkesztő, válogató Bálint István János végigtanulmányozta e város múltját, emlékeit, és összeállította ezt az antológiát, arra törekedett, hogy a régészeti emlékek, a várfalak, a tornyok, a hajdanvolt utcák és városrészek, a középkori és az újabb kori Kolozsvár mindennapi életének - a részletek - bemutatásával az egész tökéletességet és szépségét villantsa föl az olvasó előtt. Teljességre persze nem törekedhetett, de sokféle tájékozódott. Régi kövekben, elszállt legendákban és Házsongárd bedőlt sírkövei között is azt kereste, ami maradandó és érték, szép és fontos a mai olvasnak, a múlt iránt érdeklődőnek. A város története ritka szép fejezete a magyar történelemnek; nemcsak Mátyás került ki onnét, hanem a Kolozsvári fivérek is, és, hogy egyebet ne mondjunk, a magyar film művészete is e régi város falai közül indult világhódító útjára. A könyvtárak, iskolák, az egyetem vagy a színház népet nevelő és naggyá tevő szerepéről már nem is szólva. Kolozsvár szellemi központ volt évszázadokig, és hatása kisugallt a környező világokra, nem ismert vagy csak ritkán ismert vallási türelmetlenséget, nemzetiségi vagy faji ellentétet. De nem e ritka kivételek voltak a jellemzőek történelmére, hanem az összetartó és gondolatot nevelő, emberi érzelmeket fejlesztő otthon melege.

Mutass kevesebbet