Kincses Magyarország

„Ez ​a kisded művecském”… – így kezdi, szelíd iróniával, amely aztán az egész könyvön végigárad, hol a sorok közt bujkálva, hol expressis verbis a fölszínre bukkanva, vaskos könyvét a szerző. Természetes, hogy szívéhez nőtt ez a megtermett-dalmahodott „kisded”. Hisz a benne közreadott anyag része annak a világnak, amelyben évtizedek óta benne él, amelynek kutatására, megismerésére, föltárására tett erőfeszítéseit ritka szép siker koronázta a közelmúltban is: Zolnay László régész-feltárója volt a világhíressé lett budavári gótikus-előreneszánsz szoborgalériának. E nagy jelentőségű lelet feltalálásának és feldolgozásának körülményeit is megismerheti az olvasó e könyv lapjain. De Zolnay kutatásainak csupán egyik színtere a régészeti ásatások „terepe”, a másik – talán kevésbé méltányolt, ámde nem kevésbé jelentős – : a könyvtár és az irattár. A magyar középkor anyagi és szellemi kultúrájának írott és kézzelfogható emlékeit e két nagy forrásvidékről gyűjtötte össze. „Újdondász-ódondásznak” nevezi magát egy helyütt e könyvben: természetes, hogy a régiség kutatóját elsősorban az érdekli, ami a múltból újdonságszámba mehet a jelen számára, tehát amit maga tár, fedez fel; de nem csak az! Hisz a nagyközönség számára temérdek dolog ismeretlen a múltból, amit a szakemberek ismernek, vagy legalábbis ismerhetnek, mert esetleg hetven-nyolcvan évvel ezelőtt már publikálták valamelyik tudományos közlönyben, vagy akár könyvben is: az átlagolvasóhoz ezek a művek ma már aligha juthatnak el. Szükséges hát a konkrét történelmi ismeretanyag időnkénti újraközlése is. Zolnay László könyve – a szenzációs újdonságok szöveggel és képpel történő bemutatása mellett – erre a fontos művelődési feladatra is vállalkozik.

Mutass kevesebbet