Kinn vagyok a viccből

Madách Tragédiájának a londoni színben találóan megírt sorai jutottak eszembe: "Én a komédiát lejátsztam, mulattattam, de nem mulattam." Írást művelő munkásságom idején sokszor jutott eszembe: az egyik legnehezebb műfaj a humor, ha azt magas elhivatottsággal műveli az elhívott. Azt is tudom - mert megtanultam -, hogy a magyar anekdotákban rejtőzködik a magyar filozófia is. És az úgynevezett pesti, ligeti humor mit hordoz, mit takar? Nevetni mindenki szeret, mert nevetni jó. Felszabadítja az embert olykor nyomasztó gondjaiból, de a jó vicc - és ebben Pest mindig Európa elején járt - igazán klasszikusokat alkotott. A Városliget avatott helye volt a vidámságnak, de oda kikapcsolódásért mindig is a kisemberek jártak. Szilágyi György valami olyan örökség folytatója könyvecskéjével, amiből nem részesültek nemzedékek mára felnőtt tagjai, hiszen ezt a műfajt szinte száműzték a kis színpadok világából. A humor avatott művelőit pedig félresöpörték az útból, mert a régi Városliget népét osztálykategóriába rekesztették. Pedig a derék munkásság jó része szívesen járt a Ligetbe egy jót nevetni, és ha még telt egy-egy sörre, fröccsre, milyen jó is volt idézni a hallottakat. A magyar színésztábor jelesei sohasem idegenkedtek fellépni a ligeti deszkákon, csak egyszerre megszűntek az alkalmak. Szilágyi György is a Magyar Rádióban talált otthonra, amikor a ligeti függönyöket végleg összehúzták. Csakhogy ő abból a világból hatalmas örökséget gyűjtött a maga számára, amit elkezdett folytatásokban közreadni a Szabad Föld hasábjain. A hordágyig nem lehet viccelni sorozatcímmel.

Mutass kevesebbet