Királyhágó

Korrajz és lélekrajz találkozik a Királyhágó-ban, Laczkó Géza önéletrajzi regényében. A Királyhágó a kolozsvári diákévek és az Eötvös-kollégium regénye, portrékban és epizódokban idézi fel Laczkó ifjúságának szereplőit és állomásait. A kolozsvári színházat, a gimnáziumot, Kuncz Aladár (a regényben Góth Bandi) alakját és barátságát, és "Dini bácsi" pusztáját, ahol a Lányi gyerek vakációit tölti féltestvérei, a szeretővé emelkedett gazdasszony gyerekei között. Kitűnő portrék ábrázolják Laczkó kolozsvári ismerőseit, elsősorban a Kuncz és a Ferenczi család tagjait. De beszédesek a pusztán lakókról rajzolt arcképek is: az öreg Veron paraszti alakja, az állandóan nyüzsgő Kadisa gyerekek, de főként Szillánghy Dénes árnyalt és gazdag figurája. De a Királyhágó mindenekelőtt az Eötvös-kollégium regénye, a számos visszaemlékezés közül talán belőle lehet leghitelesebben megismerni a legendás intézmény hőskorát. Laczkó mindenről részletesen ír, még a lakószobák elrendezéséről vagy a hatalmas könyvtárról is, és találó portrékban idézi fel a hőskor nagy nemzedékének azóta klasszikussá vált alakjait: Kodály Zoltánt, Szabó Dezsőt, Balázs Bélát, Szekfű Gyulát, Horváth Jánost, Kuncz Aladárt és az egyetemi vagy párizsi ismerősöket: Babits Mihályt, Kosztolányit vagy Orbók Lórántot, a később spanyol drámaíróvá vált kolozsvári magyart. A Királyhágó-ban nemcsak egy ellentmondásos történelmi korszak hiteles képe kel életre, hanem egy haladó szellemű közösség, egy pedagógiai műhely belső élete is.

Mutass kevesebbet