Királyregények

A történelemben megtaláljuk a puszta tényeket, de a többit a fantáziára bízzák a tudósok, mindenkinek: költőnek vagy vándorlegénynek a fantáziájára” – mondja Krúdy, mintegy félre, a kötet egyik regényében. E történelmi regénytrilógiát valóban költő írta; szárnyaló fantáziával, de ugyanakkor hatalmas történelmi dokumentumanyagot is földolgozva és beépítve a mesébe. Súlyos betegség és súlyos pénzgondok árnyékában születtek ezek a regények élete utolsó évtizedében; mindegyik folytatásokban, napilapokban látott először napvilágot. Egy időre elhagyta kedvenc alteregóhőseit, hogy a XVI. századba meneküljön, amelyet – mint írja – „sokban hasonlatosnak ítélek a mai időkhöz”. E regénytrilógia is – akárcsak a Hét bagoly, a Rezeda Kázmér szép élete vagy a Zöld ász – a „nagy-nagy regény” helyett íródott, Krúdy megvalósulatlan nagy álma helyett. De talán így egynél több remekművel gazdagodott irodalmunk… A fantázia tágította, de valójában eseménytelen tegnapok helyett e művekben Krúdy a tegnapelőttök krónikásául szegődik; néhány sorsdöntő, történelemformáló esztendő, a mohácsi tragédia, a három részre szakadó ország krónikásává. Hősei sem kortalan, hontalan különcök, álmaikat valósággá hazudó „szellemlovagok”; a Három király trilógia valamennyi szereplője történelmi személyiség volt: többségük az események gyújtópontjában. De Krúdy Gyula nem szobormerevségű történelmi arcképcsarnokot fest; az ő józanul-realista Mária királynője, enervált-hedonista II. Lajosa, férfiasan agresszív Szapolyája megannyi ragyogó, hamisítatlan Krúdy-portré – emberszabású, mégis enigmatikusan különös, megfejthetetlen figura. Krúdy meghitt otthonossággal járkál akár a királyi palota visszhangos termeiben, akár a remete királyné pozsonyi házában, és úgy számol be a királyi ház asztalára tett fogásokról, mintha kedvenc kiskocsmája ételremekeit ismertetné – a részletek krúdys gazdagságával. Gyilkos, leleplező iróniája, a történelem valós mozgatórugóit fölismerő éleslátása megmenti attól, hogy romantikus „nemzeti psalmust” formáljon a mohácsi tragédia történetéből. Krúdy minden olvasója előtt világossá válik, hogy itt nem „nemzeti nagy múltunk” obligát Mohács-siratásáról van szó. A történelmi regényt író Krúdy realista volt, sőt materialista. Trilógiájában egy évszázadokra kiható történelmi lépéstévesztés történetét írta meg – páratlan írói hitellel, nosztalgia nélküli, szkeptikus bölcsességgel. Történelmi szembesítés ez a javából; e szempontból különös módon földönjáróbb a legjellegzetesebb Krúdy-műveknél, de az ihlető élmény itt is ugyanaz: a „kizökkent idő” drámája.

Mutass kevesebbet