Kis regények I-II.

„Aki ​nem tud róla, hogy boldogtalan, az nem lehet boldogtalan” – írja Füst Milán egyik regényében. Az ő hősei tudják, mindegyikük Oidipusz király, a szenvedés büszke és öntudatos hőse. De nem mazochisták, hivők, akik a szenvedésben, a katarzist nyújtó benső izzást, a megtisztító felülete végtelen mélységeket titkol, Füst Milán hősei úgy rejtik magukban a lélek, az emberi sors minden titkát. Az író tudatosan kerül minden fogást, a legeszköztelenebb művészet az övé, de birtokol valamit, amit a legnagyobbak közt is kevesen: a mesét. És néha úgy szól hozzánk, olyan természetes és ősi hangon, mint a mesélő apa a gyermekéhez. És a tanulság is hasonló, mert ezekben a kisregényekben már benne van Füst Milán bölcseleti világképe, etikai rendszere. Azt tanítja, amit a bölcs és mártír Seneca így fogalmazott meg: önmagunkon uralkodni a legnagyobb és legtisztább uralom. Füst Milán borongós, hoffmanni kedélyű írásait, melyekben baljós sejtelmek mögül mindig kivillan a valóság élet ismerete és szeretete, nyújtja át ez a kötet a szeretett tanítványnak, a hivatott és igazi bírálónak: az olvasónak.

Mutass kevesebbet