
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 3 150 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
A Tiszáninneni Református Egyházkerületben 1807-ben a szuperintendens, Őri Fülep Gábor a vezetése alá tartozó lelkészektől önéletrajzi nyilatkozat elkészítését rendelte el. A beérkezett iratokból - különböző formában - közel kétszázat leltünk föl, kötetünkben ezeket közöljük. Az ekkoriban párját ritkító rendelkezés eredményeként lehetőségünk nyílik a XIX. század elején Abaújban, Alsó-Zemplénben, Felső-Borsodban, Gömörben és Tornában szolgálatot teljesítő prédikátorok életének legfontosabb állomásait feltérképezni. Az összeírás alapelve az volt, hogy a lelkész születésének, tanulmányainak és addigi szolgálatának idejét és helyét mindenképpen tüntesse föl, de az alábbiakban láthatjuk, hogy a nyilatkozók jelentős része ennél részletesebb fogalmazvánnyal tett eleget a felhívásnak. így a források segítségével egyrészt az olvasó egységes képet kaphat egy hivatás viszonylag nagy számú, földrajzilag koncentráltan elhelyezkedő, kétszáz évvel ezelőtti képviselője pályájának legfontosabb elemeiről. Másrészt a bőbeszédűbb források aránylag nagy számának köszönhetően betekintést nyerhetünk az egy-egy iskolában vagy szolgálati helyen uralkodó közállapotokba, és magyarázatot kaphatunk például az iskolázás történetének számos kérdésére vagy egy-egy egyházközség elhagyásnak okaira. Elsősorban a források utóbbi csoportja lehetőséget nyújt továbbá a református lelkészek anyagi és műveltségi állapotának meghatározására is. A közölt források olyan sokrétű elemzésre alkalmasak, amelyek elvégzésére ezúttal nem vállalkozhatunk. A lelkészek társadalmi, földrajzi mobilitásának meghatározásához ráadásul nemcsak az önéletrajzok egységes, aprólékos feldolgozására van szükség, hanem további kiterjedt kutatásokra is: az illető személyek későbbi sorsának kiderítése, esetleges hagyatéki irataik felkutatása és számbavétele éppúgy elengedhetetlen része egy precíz kutatásnak, mint a nyilatkozatokban szereplő szolgálati állomáshelyek besorolása a református népesség száma, anyagi ereje, hitéleti aktivitása stb. szempontjából.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9638654619 |
|---|---|
| Sorozatcím: | Nemzet, egyház, művelődés |
| Kiadó: | Hernád Kiadó |
| Kiadás éve: | 2004 |
| Kiadás helye: | Debrecen |
| Nyomda: | Kapitális Nyomda |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 169 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 16.50 cm, Magasság: 23.50 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Dedikált, Aláírt Könyvek / Vallás / Egyháztörténelem / Vallás / Vallási Irodalom / Keresztény / Református |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről