Kisebb elbeszélések V.

Részlet a könyvből: AZ ÖREG GRÓF. Roppant nagy úr volt. Százezer hold kövér föld termette az ennivalóját, de alig evett többet, mint egy légy. Gőgös volt. Száz őst birt összeszámolni, de csak egy utódot, aki tigrisekre vadászott Indiában abban az évben, mikor a grófhoz kerültem. Annyira szerette őseit az öreg, hogy az utódnak már semmi se jutott a szeretetből. Közömbös volt iránta. Élő lelkekhez nem vonzódott, se rokonhoz, se baráthoz. Még a hazát sem szerette, pedig az akkor éppen halott volt. Az ötvenes években kerültem az ódon, zegzugos kastélyba, melyen egy érczkakas forgott szeles időben. E kastélyt már láttam azelőtt. Mi gyerekek gyakran elmentünk egész a harmadik faluig, hogy lássuk a kevély, méltóságos falakat, hogy bekukucskáljunk a kerítések nyílásain át az óriási parkba, hogy megbámuljuk a búbos tornyot, mely merészen emelkedik ki a váracs közepén két zöld szemével, a zsalus ablakokkal. Istenem, de szép lehet az belülről! Ha én azt egyszer úgy kedvemre megnézhetném. A grófot magát soha sem láttam, fogalmam sem volt róla, milyen lehet egy gróf. De valami nagyon boldog lehet, az bizonyos.

Mutass kevesebbet