Kísértő közelmúlt

Ha a történteket nem is, ezt a felújított városi legendát 1989 táján sokan érteni véltük. Holott-utólag visszatekintve-úgy tűnik, hogy nem lettünk tőle sokkal okosabbak. Az azóta eltelt bő két évtizedet egyidejűleg különböző státusokban- "egy fenékkel több lovat megülve"-éltük meg,ha tudtuk. Magánemberként, professziószerűen, vagy mindkettőn kívüli közéleti szerepvállalóként. S különböző énjeink mondandója időnként nem kvadrált egymással. Még gyakrabban találkozom ezzel a jelenséggel a-média hathatós közreműködésével-majdhogynem pőre ügynökvadászattá szimplifikált információs kárpótlás kapcsán. E téren is igencsak nagy a véleményszóródás spektruma, attól függően, hogy milyen a megszólaló aktuális pozíciója. No meg pártszimpátia/pártaverzió vagy emberi habitus szerinti "viszonya" az éppen terítékre került lelepleződötthöz. Lehet ez persze a nyakunkba szakadt szabadság,a varietas delectat hozománya is. De csak erről van-e szó? A kérdéskör időközben átmenetinek gondolt rendszerváltási deficitből tartósulni látszó demokrácia deficitté patinásodott. Létrejöttében szerepet játszott az ún. közszereplők körének meghatározását illető politikai huzavonával átszőtt kodifikációs zavarodottság. Ugyanehhez szekundált az egykori hálózati személyek nyilvánosságra hozhatóságának - mindmáig meglévő - tisztázatlansága. Ebből eredően is inflálódni kezdett a rendszerátalakítás értelme,-kezdetben még hittünk benne-"történelmi jelentősége". A szerző maga is többféle pozícióban szólal meg e tárgykörben: magánemberként, könyökvédős, törvényszolga hivatalnokként, illetve tanult hivatását művelő történészként. -Amit - többek között - erről is gondolok, az a magánember magánügye. -Ha tényleg nincs már másik, hivatásos titokgazda, gondolatrendőrség -fűzi hozzá a hivatalnok. -Visszatérően utaltam már rá, hogy ez még az átmenet - veti közbe a történész. -Nem túl hosszú ez átmenetnek? Lassan már nem tudom, hányadik, s azt még kevésbé, hogy meddig tart. Csak nem a következő átmenetig? - töpreng a magánember.

Mutass kevesebbet