Kisrakéták, óriásrakéták

– ​És mondja professzor úr, maga valóban hiszi, hogy ezek a játékszerek – a rakéták – valamikor komoly fegyverekké válnak? Ezt a – nem nagy előrelátásról tanúskodó – kérdést egy amerikai tábornok tette fel a harmincas évek végén, az Egyesült Államokban élő, magyar származású, kiváló tudósnak, Kármán Tódornak egy – nyilvánvalóan – hadfelszerelési kérdésekkel foglalkozó bizottsági ülés után, amelyen a magas rangú tábornokok a rakétakutatásra csupán valamilyen csekély összeget szavaztak meg. Amikor Németországban Hitler uralomra jutott – sőt már azt közvetlenül megelőzően –, sok tudós hagyta el Németországot, de más európai országot is, és közülük jó néhány az Egyesült Államokba keresett menedéket. A soraikban levő mérnöktudósok jól tudták, hogy a hitleri Németországban a különféle rakétafegyverek létrehozására intenzív kísérleti-kutató munka folyik. Az Egyesült Államokba emigrált haladó tudósok éppen ezért fordultak az amerikai hadsereg vezetőihez: biztosítsanak megfelelő pénzösszegeket a rakétakutatásra, nehogy a németek a rakétafegyverek kialakításában előnyhöz jussanak. Kármán professzor legutóbbi magyarországi látogatásakor, 1962-ben elmondotta, hogy az amerikai hadvezetés ekkor sajnos nem ismerte fel a rakétafegyverek jelentőségét, nem folyósított elegendő pénzt a kísérletekre, s ennek tudható be, hogy az amerikai hadseregnek a második világháborúban nem is volt számottevő rakétafegyvere.

Mutass kevesebbet