Kit szerettem? Mit szerettem?

Személyes hangvételű vallomások a feledhetetlen barátokról és barátnőkről, akik a rendkívül gazdag életút meghatározó szereplői voltak egy nehéz történelmi korszakban. Mit vetítünk ki arra, akit szeretünk? Mit képzelünk róla? Mit várunk tőle? Mit adunk mi magunk? És az Istentől mit várunk? Gondoskodjon, védjen meg minden rossztól - szeressen feltétel nélkül. Teljesítse a kívánságaimat, a kéréseimet. Mit adunk mi? Imádjuk! Szerintem, mert el nem érhetjük. És ha elértük? Meddig érik el a novíciusok? Valószínűleg - gondolom én - így vagyunk a szerelemmel is. Hajszoljuk a teljességet, az egészet, amit elképzeltünk. Esetleg amire szocializálódtunk. A kezdetén, a mámorban, mindent gyönyörűnek látunk. aztán? Az ember elhagyja az ő apját és anyját, és lesznek ketten egy test. Majd elhagyja azt, hogy egy másikat keressen. A kívánságaink gyermetegsége: legyen vasárnap szép idő, ne essen, mert kirándulni megyünk. De a fák, a bokrok, vagy éppen a szomszédom szenvednek a szárazságtól. (Szegény Isten, mit tegyen?) Én még itt járok, vagy lassan előbbre lépek. Valakinek az életéért könyörögtem, megkaptam. János visszajött a frontról.- Háromévi háború után életben maradt. Aztán jött vele a pokol feneke. Vele és az egész életemmel. Ha nem vagyok a felesége, nem jövök el Kolozsvárról. (...) Kolozsvár egy nap alatt átesett a fronton, én pedig Magyarország legrosszabb helyére kerültem, ahol három hónapig hullámzott, pusztított a front - és a házasságom. Anyám életéért könyörögtem, aztán később nem tudott meghalni. Nem akarok már kérni semmit. Mert még meg találom kapni.

Mutass kevesebbet