Kitiltott családok

Az eltörölni kívánt múlt és a jelen világa jövőkép nélkül, ahogy Esterházy Péter nagyapja fogalmazott: "Hősi halál? Nincs. Kegyelet? Nincs. A fiam? Nincs. Nem vesszük föl az inventárba, tehát nincs. Nincs múlt, nincs történelem, nincs ország, nincs hagyomány. A kommunisták a jelen, a brutális most." A könyv első része a történelmet megtagadó kísérletet elemzi a háború befejezése és az 1953 közötti időszakból, levéltári források segítségével. Az 1947. évi békeszerződés aláírásáig a befolyás mértékének 75-25%-os megosztása a Szovjetunió és a nyugati hatalmak között korlátlan beavatkozást biztosított a Szovjetunió számára a magyar belügyekbe is. A népbíráskodás a háborús bűncselekmények jogi megtorlásának eszköze lett. Ellentétben a nyugat-európai országokkal, ahol az emberiség ellen elkövetett bűntettekért történt felelősségre vonás a polgári peres és a büntetőeljárásokban illetékes szakbíróságok előtt zajlott, hazánkban a népellenes cselekedetekért vontak felelősségre embereket és a laikus pártkatonák lettek a bírák. Az igazolóbizottságok és a B-lista váltak a hivatalnokok körében lebonyolított tisztogatási akciók eszközeivé. A civil társadalom felszámolási kísérlete magában foglalta nemcsak a háborús szerepvállalás miatti kollektív felelősségre vonást, mint a felvidéki magyarok, magyarországi németek esetében, hanem a kommunista vezetők egymás közötti háborúja során népcsoportokat kiáltottak ki bűnösnek. A belső reakció elleni harcban, amelynek célja a múlt megtagadása és kommunista átfestése volt, az "ellenségek és osztályidegenek" lettek a felelősek a belpolitikai bajokért. BEVEZETÉS Az eltörölni kívánt múlt és a jelen világa jövőkép nélkül, ahogy Esterházy Péter nagyapja fogalmazott: „Hősi halál? Nincs. Kegyelet? Nincs. A fiam? Nincs. Nem vesszük föl az inventárba, tehát nincs. Nincs múlt, nincs történelem, nincs ország, nincs hagyomány. A kommunisták a jelen, a brutális most."1 A könyv első része e történelmet megtagadó kísérletet elemezi a háború befejezése és az 1953 közötti időszakból, levéltári források segítségével. Az 1947. évi békeszerződés aláírásáig a befolyás mértékének 75-25%-os megosztása a Szovjetunió és a nyugati hatalmak között korlátlan beavatkozást biztosított a Szovjetunió számára a magyar belügyekbe is. A népbíráskodás a háborús bűncselekmények jogi megtorlásának eszköze lett. Ellentétben a nyugat-európai országokkal, ahol az emberiség ellen elkövetett bűntettekért történt felelősségre vonás a polgári peres és a büntetőeljárásokban illetékes szakbíróságok előtt zajlott, hazánkban a népellenes cselekedetekért vontak felelősségre embereket és a laikus pártkatonák lettek a bírák. Az igazolóbizottságok és a B-lista váltak a hivatalnokok körében lebonyolított tisztogatási akciók eszközeivé. A civil társadalom felszámolási kísérlete magában foglalta nemcsak a háborús szerepvállalás miatti kollektív felelősségre vonást, mint a felvidéki magyarok, magyarországi németek esetében, hanem a kommunista vezetők egymás közötti háborúja során népcsoportokat kiáltottak ki bűnösnek. A belső reakció elleni harcban, amelynek célja a múlt megtagadása és kommunista átfestése volt, az „ellenségek és osztályidegenek" lettek a felelősek a belpolitikai bajokért. Internálás, börtön, NKVD előtti felelősségre vonás lett azok sorsa is, akik a háborúból történő kiugrási kísérlet szereplői és támogatói voltak. A „börtönvilágot" két térképen mutatjuk be, a gyűjtő- és internálótáborokat, valamint a Közérdekű Munkák Igazgatósága alá tartozó munkahelyeket, ahol rabok és elítéltek dolgoztak. E térképek nem tartalmazzák azokat a munkahelyeket, ahol a 12 zárt családi munkatábor „lakói" dolgoztak, mert erről - mai ismereteink szerint - hiányos levéltári dokumentum áll rendelkezésünkre.

Mutass kevesebbet