Klasszikus orosz költők I.

Az orosz költészet első emlékei a "daliás idők", a viharos történelmi múlt emlékezetes eseményei köré kristályosultak: a csodálatos Ének Igor hadáról még szinte krónika, a XI-XVI. században keletkezett bilinák, amelyek alighanem udvari énekestől elindulva századokon át alakultak, csiszolódtak, hasonultak a népköltészethez, már mondává, mesévé kerekíteik a hajdani a hősök tetteit. Aztán a XVIII. században kibontakozik az orosz műköltészet, s már olyan kitűnő képviselői vannak, mint Gyervazsin, aki nemcsak emelkedett ódáiban, hanem elmés szatíráiban, színes leíró verseiben is méltó előfutára a XIX. század nagy hegyvonulatának, amelynek csúcsai a kora minden szellemi-politikai áramát művébe sűrítő, igazi költői világegyetemet teremtő Puskin, a komoran töprengő magános Baratinszkij, Tyutcsev tündöklő látomásokat villantó, Lermontov sötét szenvedéllyel izzó, a kor s önnön lelke démonaival viaskodó, Nyekraszov haragos társadalmi indulatokkal terhes költészete. S mellettük mennyi új felfedezés: Turgenyev és Polonszkij, Majkov és Fet vagy az eddig úgyszólván ismeretlen Fofanov, Csehov kedves költője. Először ismerkedhet meg az olvasó a századforduló néhány olyan jellegzetes alakjával, mint a csupa szín és zene Balmont, a rejtelmes-ködös Annyenszkij, a színes álmokba húzódó Szologub, az érzelmek finom rezdüléseire figyelő Hippius. Váratlan felfedezés lesz Bunyin kozmikus képekbe nyíló tájköltészete, csakúgy, mint a századelő izmusainak képviselői, Hlebnyikov vagy Gumiljov. S. aztán Majakovszkij harsány orgonazengése, Paszternak oldottan lebegő, Cvetajeva kristályosan ragyogó, Mandelstam váratlanul felszikrázó képei szigorú fegyelemmel összefogó lírája, Zabolockij fojtott tüzű, varázsos, pontos költészete. Az olvasó nem fog csalódni: ámulva járhat az orosz klasszikus költészet e csodálatosan gazdag világában.

Mutass kevesebbet