Klasszikusok Tápéról (mini)

Tápé régi magyar falu, írott történetét 1138-tól ismerjük. A Tisza és a Maros torkolatába épült, s ez a körülmény meghatározó jellegűvé vált korábbi életében. Lakossága a vízi életre szorítkozott, halászattal és nádvágással kereste meg a kenyerét, később pedig a gyékényszövés is meghonosodott a faluban, amely Tápé lakóinak virágzó háziiparává vált. Sokak számára ma is a legfontosabb munkát jelenti. Több száz ember tagja a háziipari szövetkezetnek, amelyet többek között a gyékényből készített, szinte művészi kivitelű termékei tették híressé. A hagyomány tehát magasabb fokon tovább él és virágzik Tápén. Egyébként a község Szeged tőszomszédságában jött létre s ezer szál kötötte a városhoz. Ma pedig Szeged része. De Szeged a régi időkben a tápéi nép elnyomója is volt. Ezek a körülmények szintén rányomták bélyegüket Tápéra. A faluban egy zárt, önmagába forduló, "ősiségbe rekedt" társadalom konzerválódott. Ellenállt Szegednek, mélyítette a különbözőségüket szokásban, öltözködésben, mentalitásban, kultúrában és gazdaságban egyaránt, sőt harcolt jogaiért elkeseredéssel és furfanggal. Ezek a tények felkeltették több neves író és művész érdeklődését és csalogatják a faluba. A század elején Ady Endre írt a tápéi parasztokról, Kodály Zoltán is megfordult a faluban népdalgyűjtő körútján. A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának tagjai is vizsgálták a falut. Négy nagy klasszikus író - Juhász Gyula, Tömörkény István, Móra Ferenc és Radnóti Miklós - pedig novellákban, versekben dolgozta fel a falu népének felszabadulás előtti félelmetes sorsát: a naiv vallásosságot, a babonás hitet, az úri világgal szembeni magatartást, leleményes furfangot. Ez utóbbiak írásait adtuk most közre, csokorba kötve, egyúttal jelezve, hogy Tápénak irodalma van.

Mutass kevesebbet