Kockás abrosz, jó kadarka

Az 1930-as évek utolsó harmadára megvalósulni látszott az óbudaiak régi álma: híd fogja összekötni Óbudát Újpesttel, megkönnyítve e két városrész gyáraihoz az ott dolgozók közlekedését. E munkálatokhoz az első lépés a tereprendezés volt. A Duna-part és a Vörösvári út közötti területen - a híd leendő tengelyében - sorra tűntek el az apró, földszintes házak, utcák és terek. Eltűnt többek között a Szentlélek tér a Szentháromság-szoborral, vagy a Tavasz utca páros oldala. Eltűntek a Péter-Pál templom körüli kis utcácskák, a barátságos kis boltok és igen, eltűntek az Óbudára oly jellemző kiskocsmák is a kockás abroszaikkal, leánderes udvaraikkal, szíves vendéglátóikkal együtt. Öregedő fejjel ma is hallani vélem Édesanyám hangját, aki fejcsóválva nézte az akkori bontási munkákat, és azt emlegette, ha az őseink felébrednének hosszú álmukból, bizony nagyon elcsodálkoznának, nem ismerve ki magukat régi Óbudájukon, annyira megváltozott minden. Bevallom, gyerekfejjel akkoriban engem nem nagyon izgattak ezek a bontási munkák. Nem is nagyon emlékszem már az ottani utcácskákra. Csak később, már érettebb fejjel, Kássa Géza e tárgyú akvarelljeit nézegetve fájdult meg a szívem, hogy mit sem őriztünk meg a múltból. Talán csak egy kivétel, a Szentháromság-szobor, amelyet sikerült az enyészettől megmenteni és új helyén, a Szentlélek téren, alig pár száz méterre az eredeti helyétől felállítani. A XXI. század elejére az álmos, mezőváros jellegű Óbudából a főváros nagy lélekszámú, lüktető életű kerülete lett. Született sok új és jó, de sok rossz is. A múlt pedig lassan feledésbe merült. Úgy érzem, kár lenne érte. Talán a huszonnegyedik órában vagyunk ahhoz, hogy valamit még felidézzünk, megmentsünk a múltból. Választásom Óbuda kedves színfoltjára, a hangulatos bormérésekre, kiskocsmákra esett. Azokra a feledésbe merült, kedves történetekre, legendás vendéglőire, vendéglőseire, a kulturális-, társasági életet és jótékonykodást támogató társaságokra, amelyek a múlt Óbudáját jellemezték, színfoltját adták, és amelyeket jó felidézni, netán példának tekinteni a jövőben is. Könyvem, jól tudom, nem teljes. A régi kocsmák túlnyomó többségének ma már a helye sem határozható meg pontosan. Tulajdonosaik is elköltöztek, új lakhelyüket és lelki békéjüket a sok megpróbáltatás után a Bécsi úti temetőkben találták meg. Leszármazottaikat is csak nehezen lehetett fellelni, főleg a lányokat, akiket elrejtett az asszonynevük. Történetemben elsősorban a leszármazottak hiteles visszaemlékezéseire, megmaradt tárgyi emlékeire támaszkodtam. Sikerült olyan történetekre, szokásokra találnom, amelyek eddig egyáltalán nem vagy csak nagyon szűk körben voltak ismeretesek, és amelyekért kár lenne, ha feledésbe merülnének.

Mutass kevesebbet