Kolozsvári perek 1956

Ami a kolozsvári periratokból kimaradt Mint afféle szerencsés embernek, sok-sok ismerősöm van Budapesten, szerte az országban és Erdélyben. Jártamban-keltemben, a velük folytatott beszélgetéseim során ha '56-ról esett szó, nagyon gyakran csak vállrándítás, legyintés és érdektelenség volt kérdéseimre a válasz. Nyilván ezen emberek közé nem tartoznak azok, akik családtagjaik, barátaik révén érintettek voltak és maradnak örökké, valamint leszámítva azt a kis réteget is, amely többet és figyelmesebben foglalkozik nemzete történelmével. Érdekes módon ez kiváltképp 1990 után érződött, mert a korábbi években október 23-a környékén izgatott volt a közhangulat, mindenki latolgatta, lesz-e tüntetés, s ha igen, mi lesz rá a válasz. Csendesen elmúltak az októberi napok, ahogyan az évek is. Tulajdonképpen eseménytelenül. Ha 1956-ról megjelent bármiféle könyv, melynek fülszövege azzal csalogatott, hogy itt találod az igazságot, mindenki izgatottan olvasta, lelke mélyén azt remélve, hogy a homályos történésekre választ kap. Csak csodálkoztam, hogyan hihették egy percig is, hogy a hetvenes évek végén, a nyolcvanas években megtudják, mi is történt voltaképp. Hisz' még 1988-ban is kijelenthette Grósz Károly Amerikában: „Márpedig Nagy Imrét nem fogjuk rehabilitálni!" Jött a rendszerváltozás: 1990. Ám a közvélemény mintha nem akarta volna észrevenni, hogy már négy-öt évvel előtte furcsa változásokon ment át az ország. Csodálatos villák nőttek ki a földből, mint eső után a gombák, egyre-másra alakultak a káefték, egyesek szinte föl voltak készülve a változásra. Körülbelül ugyanazok a láthatatlan személyek határozták meg az elkövetkező évek mozgásterét a gazdaságban és a kultúrában, mint korábban, függetlenül attól, hogy éppen milyen kormány irányította az országot. Ez a hatalom szövevénye, amely kijelölte a mozgásterek nagyságát. A tenger a homokot is a partra hordja. Az utóbbi évtizedek történelmének értelmezésében az első számú szakértők azok lettek, akik már családi helyzetüknél fogva is haszonélvezői voltak ennek a korszaknak. A hatalom erővonalai igazán még ma is tisztázatlanok. 1956-ról tulajdonképpen a kilencvenes években lehetett nyíltabban beszélni. Konferenciákat tartottak, megalakult a magyar forradalom történetének dokumentációs és kutatóintézete, szervezetekbe tömörülhettek azok, akik résztvevői, szenvedő alanyai voltak az eseményeknek. Tanulmányok, cikkek jelennek meg folyamatosan. 1956. október 23-a állami ünneppé vált. A szabadságharcosok 1956-os emlékérmet kaptak. Mégis hibádzik valami. A különféle szervezetek számtalanszor vitába szállnak egymással, az energiaelszívó védekezés sok ötvenhatosnál továbbra is életforma marad.

Mutass kevesebbet