
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó állapotú antikvár könyv
Központi raktár
25
hűségpont
Hogy működik az alku?
Ennek a sorozatnak az írásai a több mint ezeréves történelmünknek kb. 1938-tól 1956-ig tartó szakaszát ölelik fel. Írójuk vagy szerkesztőjük az események közeli tanúja, számos szereplő barátja vagy ismerőse volt. Tagja egy ifjúsági mozgalomnak, mely később Teleki Pál nevét vette fel, sebesültje a doni csatának, illegális lapszerkesztője és fegyveres résztvevője az ellenállási mozgalomnak, az 1945-ös Független Kisgazdapárt Külügyi Osztályának vezetője, majd az ÁVO kínvallatottja és a nagy összeesküvési per vádlottja, szabadulása után pedig az európai, majd amerikai emigráció nyitott szemű tagja. (Ennek a kötetnek a társszerzője dr. Cserenyey Géza.) Idén lesz a hatvanadik évfordulója annak, hogy az 1947-es nagy koncepciós per áldozatainak a letartóztatása elkezdődött. 1945 és 1946 folyamán a Független Kis-gazdapárt a kommunistákkal szemben sorozatos sikereket aratott: a budapesti választások, az országos választások, az 1946: I. tc.: a köztársaság kikiáltása, a „szalámitaktika" megbuktatása, a félmilliós tömeget megmozgató parasztnapok, stb. kiegyenlítették 1945 első félévének kommunista térhódítását. Ebből a patthelyzetből Rákosi csak erőszakos eszközökkel remélte, hogy a hatalmi helyzetet megváltoztathatja. A „Köztársaságellenes összeesküvési" per megkonstruálásával, és az erő-szakszervezetei bevetésével próbálta célját megvalósítani. Ez azonban csak a Szovjetunió közvetlen katonai beavatkozásával volt elérhető. Ezt nevezte Truman "gyalázatos vörös puccs"-nak. Az eredetileg az 56-os Intézet kiadásában megjelent "Koncepciós per a Független Kisgazdapárt szétzúzására, 1947" című kötet bevezető tanulmányát most ebben a kis kötetben szeretnénk újra olvasóink elé tárni, mellőzve a közel 400 oldalnyi dokumentumgyűjteményt. E négyhavonta megjelenő sorozatunk a magyar történelem kiemelkedő eseményeiről és sokszor mártírhalálukig hű magyarokról szól, akik néha meg tudták fordítani a történelem kerekét is. A sorozat célja: eltüntetni a fehér foltokat közelmúltunk történelméből; az oly sok, e korra vonatkozó tévhitet eloszlatni; és sikereinket, hibáinkat tudatosítani közvéleményünkben.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9637871276 |
|---|---|
| Sorozatcím: | Csillagos órák, sorsfordító magyarok |
| Kiadó: | Occidental Press |
| Kiadás éve: | 2006 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Kaloprint Nyomda Kft. |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 101 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 13.00 cm, Magasság: 21.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Történelem / Politika / Történelem / Újkor-legújabb Kor / Magyar / 1945-napjainkig |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.