Körbejárt ország

A kétezer utáni évtized középén, egy huvos estén, közönségtalálkozóról tartottunk hazafelé Csoóri Sándorral a pápai utcákon. Ruhánkon még érződött a közönség melege, a szíves vacsora utáni étkek finom illata, de körülöttünk minden reménytelen, a süllyedő ország vergődése, a tehetetlenségen alig átlátszó félelem és várakozás, melyhez csak a múlt adott némi fogódzót. A tényirodalom lenne most fontos újra - hangzott el az utcavégi összegző. Később is sokszor megerősödött bennem ez a tapasztalat. Még a hetvenes években is láttam ennek kísérleteit, s azóta is folyton-folyvást felbukkan, noha a műfaj egyes ítészek szerint már nem progresszív. Kár ezért a hamis áltatásért. Hiszen jól tudjuk, hogy a szociográfia, a tényirodalom a magyarság megismerésének fontos szava volt a múlt század harmincas, negyvenes éveiben, a múlt hagyatékával való szembesülés és az ebből jövő gondolat lényegi eszköze. Sokszor gondoltam arra, hogy valóban elveszett-e minden, ami ebből érték, a riport erejét gyengíthetik-e a twitterek és a esetek könnyű szavai és gyakran meggondolatlan féligazságai? Lehet-e a közlésben a tényről szóló irodalmi nyelv helyettese a szleng? A válasz persze soha nem volt kérdéses, legalábbis abban a tekintetben semmiképp, hogy ragaszkodnunk kell ahhoz, ami a miénk. A múltból hozott érték, mint a tűzből mentett hegedű, a miénk. Csakis így maradhatunk igazak, sokszínűek és elevenek, s képesek megszólaltatni új fájdalmakat a régi húrokon. Több mint száz írás érkezett 2010-ben meghirdetett pályázatunkra, melynek a legjavát nyújtjuk most át ebben a kötetben. Kovács Lajos Péter

Mutass kevesebbet