Korszakok párbeszéde

A Talmud Taanith című traktátusa elbeszéli, amint Rabbi Honi, a „körhúzó" (merőben anakronisztikus módon) még az első Szentély pusztulása előtt, egyszer a váratlanul kitörő zivatar elől egy barlangba menekült. Miközben ott ült, és várta, hogy elálljon az eső, elaludt; aludt hetven esztendőn át. Ezalatt a Templom elpusztult, majd Zerubbábel idején újra felépült, amikor pedig Rabbi Honi felébredt, s kiment a napvilágra, azt tapasztalta, hogy körülötte alaposan megváltozott minden. Mit tehet ilyenkor egy csodarabbi? Odamegy az első szembejövő járókelőhöz, és megkérdezi: „Mi újság a világban?" (Taanith, 111,9) Ha az előbbi példában említett „eszkhatológikus eső" (Róbert Eisenmann kifejezése a Jakab-levél 5,17-18-ra vonatkozólag) bárkit is kétezer éves barlangbéli rejtőzködésre kényszerített volna, akkor a felébredő valószínűleg azt tapasztalná, hogy - a számbeli arányokat nem számítva - „szellemi alaprajzát" tekintve a világ nem sokat változott. Zsidóság és kereszténység egymáshoz fűződő; viszonyát szemlélve - s emlékeztetve arra, hogy (ha hinni lehet Flavius Josephusnak) a Javnéba, illetve Pellába menekülők egy önmagával meghasonlott, polgárháború sújtotta világot hagytak maguk mögött - tisztán filológiai szempontból is úgy látszik: a kezdet „még minden lehet" jellegű állapota ismétlődik újra.

Mutass kevesebbet