Kortárs magyar művészeti lexikon 2.

A Kortárs Magyar Művészeti Lexikon második kötetét tartja kezében az olvasó. Terjedelmesebb, mint az első, ezért úgy gondoltuk, hogy a könnyebb használhatóság érdekében újra közöljük az útmutatót, a rövidítések jegyzékét és a kibővített kiállításlistát. A lexikon célja továbbra is az, hogy átfogja és bemutassa a kortárs magyar képzőművészetet, ismertesse a festők, grafikusok, szobrászok, iparművészek, valamint a kortárs vizuális kultúra területén fontos szerepet játszó építészek, fotóművészek, kortárs képzőművészettel foglalkozó művészettörténészek, kritikusok életrajzát, a II. világháború óta feltűnt különféle művészeti irányzatokat. Képzőművészeti fogalmakat tisztázzon és bemutassa a különféle intézményeket, folyóiratokat. A művészek beválogatásának szempontja, hogy alkotói pályájuk aktív szakasza 1945 utáni legyen. A lexikonban a művészek minél teljesebb körét kívántuk bemutatni, ebben a közelítésben nem volt kritérium a szakirányú képzettség (főiskola, művészeti akadémia) vagy a különféle, különösen 1990 előtt fontos szerepet játszó művészeti szövetséghez, alaptagsághoz való tartozás. A képzőművészek esetében kiindulópont volt, hogy a művész lehetőség szerint önálló kiállítással és katalógussal rendelkezzen, de ezt a feltételt nem lehetett teljes következetességgel betartani, például igen sok szobrász nem rendelkezett katalógussal, miközben jelentős számú és kvalitású köztéri alkotása látható országszerte. Ugyancsak nem volt alkalmazható ez a kritérium a határokon túl élő és dolgozó képzőművészekre sem, és akkor az iparművészek többségét még nem is említettük. Mindezek ellenére nyilvánvalóan nem állítható, hogy az 1945 után működött összes magyar (és magát magyarnak valló, bárhol külföldön élő) művész szerepel a lexikonban. Ennek oka azonban a dokumentálhatóság hiánya, amely ezen a területen nagyban nehezíti a feldolgozó munkát. Szándékaink szerint ugyanis helye van a lexikonban minden olyan művésznek, akinek munkásságáról értékelhető és használható dokumentáció lelhető fel. Ez, mivel Magyarország az elmúlt fél évszázad során nem tartozott a gazdag és a vizuális kultúra területén jól működő országok közé, meglehetősen nehéz feladat volt. Tulajdonképpen a 80-as évekig az önálló kiállítási katalógus nem volt gyakori - a kiállítások igen nagy része a „hivatalos" intézményrendszeren kívül zajlott, és itt nem a szó „kultúrpolitikai", hanem szakmai értelmére gondolva, nem múzeumokban és galériákban, hanem például művelődési házakban, klubokban -, így a dokumentálás, feldolgozás értelemszerűen nem lehetett szakszerű. Így tehát valós forrásnak kellett tekintenünk mindenféle, tulajdonképpen másodlagos információt is, mint például a kiállítási meghívókat, különféle intézmények programlistáit, napilapkritikákat, és a művészek saját közléseit is. A külföldön élő, magát magyarnak valló művészek széles köre szerepel lexikonunkban. A Kárpát-medence térségében működők a lehetőségekhez képest kellő súllyal szerepelnek, és ottani műtörténészek írták a szócikkek döntő részét. Rosszabb a helyzet a világban másutt élő, és magukat magyar művésznek tartó alkotókkal, ezen a téren bizonyosan sok hiány vethető szemünkre. A társművészeti területeknél az volt a fő szempont, hogy a vizualitás képzőművészeti szempontjából lényeges alkotók szerepeljenek a lexikonban. Ezért természetesen a lexikon nem helyettesítheti a fotóművészeti vagy építészeti lexikont, bár sok kitűnő alkotó munkásságát bemutatjuk. A restaurátorok esetében csak azokat szerepeltetjük, akiknek autonóm művészeti alkotótevékenységük is van, mint ahogy a művészettörténészek közül is csak azok bemutatása történik meg, akik valamilyen módon a lexikon által vállalt időhatáron belül született, kortárs művészettel foglalkoznak vagy foglalkoztak. Az első kötet tanulságai alapján a fogalmi és intézményi címszavakra nagyobb terjedelmet szántunk, a különféle stílusirányzatok és mozgalmak magyar vonatkozásait bővebb terjedelemben tárgyaljuk. Minden igyekezetünk ellenére néhány alkotó kimaradt az első kötetből és feltehetően lesznek olyanok is, akik a mostaniból mindezt a harmadik kötet hibajegyzékében szeretnénk pótolni, és ehhez minden olvasó észrevételét és javaslatát örömmel fogadjuk. A szerzők száma a korábbiakhoz képest megnövekedett (191), elsősorban az ő munkájuknak köszönhető a most kézbevehető kötet. A második kötet kéziratának lezárása 2000. szeptember 1-jén történt, ezen csak kivételes esetekben (például halálozás) változtattunk

Mutass kevesebbet