Kortársak

Előszó A műtárgyak tervszerű gyűjtése majdnem egyidős a képzőművészet történetével: már akkor megkezdődött, amikor a műalkotások kultikus szerepe és esztétikai értéke elvált egymástól, azaz még az ókorban. Egyiptomi újbirodalmi fáraók már gyűjtötték óbirodalmi elődeik művészeti hagyatékát, az antik Róma polgárai a görögökét. A középkortan fejedelmi és főúri ritkaság-gyűjtemények jöttek létre, a reneszánsztan majd a tarokktan kollekciókká alakultak át, később ezek lettek a XIX. százastan a legjelentősebb múzeumok törzsgyűjteményei. Két kiragadott példa a Vatikáni Múzeumok és a Drezdai Képtár mellett említtessék meg a hazai Esterházy-gyűjtemény, mint a budapesti Szépművészeti Múzeum legfontosabb műalkotásainak forrása. A XIX. században kezdődött el, hogy némely gyűjtők szinte vagy teljesen, kizárólag a kortárs műalkotások iránt érdeklődtek, már nem csak műalkotások együttesét látva gyűjteményükben, ka nem az élő és alkotó művészek támogatásán keresztül részeseivé válva a művészeti életnek. Erre az egyik legkarakteresebb példa Peggy Guggenlieim gyűjteménye, amely évtizedek óta nyilvánosan is látogatható a velencei Canale Grande-n. A XX. század jelentős hazai műgyűjteményeinek erőszakos széthullása vagy állami, múzeumi tulajdonba kerülése óta a nyolcvanas évek második felében kezdődött meg újabb, jelentékennyé váló kortárs műgyűjtemények kialakulása. Ez a folyamat a rendszerváltás óta erősen meggyorsult. E gyűjteményekből a műélvezők számára tanulságosabbak és izgalmasabbak azok a kollekciók, amelyek nem pusztán egy stílus vagy karakteres csoport műtárgyait tartalmazzák, hanem igyekeznek a hazai képzőművészeti élet szélesebb köréből meríteni, így szélesebb összefüggésekre rávilágítani. Ezért figyelemreméltó a Demján gyűjtemény. Először is, nem csak a műgyűjtési gyakorlatban preferált tábla képeket találunk itt, hanem szobrokat, grafikákat és egyedi rajzokat is; már műfajilag is szélesebb áttekintésre törekedve. A festmények a klasszikusabb természetelvű tájaktól és csendéletektől (Benedek György, Birkás István, Kokas Ignác, Ló ránt János Demeter, Nóvák András) a klasszikus avangardon (Pap Oszkár), az expresszív törekvéseken (Klimó Károly, Szentgyörgyi József), a konstruktív gondolkodásmódon (Aczél Ilona, Csík István), a szürrealisztikus tendenciákon (Földi Péter, Kéri László) át a posztmodernizmus különböző változataiig (Bernáth András, Bullás József, Kovács Péter, Si-La-Gi, Tölg-Molnár Zoltán) terjednek. Megtalálhatók itt szobrászok rajzai és festményei (Meloeco Miklós, Varga Imre), már művészettörténeti jelentőségű életművek kisebb emlékei) Bencze László, Szántó Piroska), iskolateremtő mesterek munkái (Sváby Lajos, Szabó Iván). A szoborgyűjtemény éppilyen változatos a plasztikától a szkulptúráig. E könyvet forgatva a mai magyar képzőművészetet jól reprezentáló gyűjteménnyel ismerkedhet meg az olvasó.

Mutass kevesebbet