Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Kosztolányi Ady-komplexuma

Kosztolányi Ady-komplexuma - Veres András - Régikönyvek
(0 vélemény)

Közkeletű vélekedés, hogy Kosztolányi egész pályáját végigkísérte az Ady árnyával való küzdelem, s Az írástudatlanok árulása. Különvélemény Ady Endréről című, 1929-ben publikált vitairatában, illetve pamfletjében csak azt mondta el, amit mindig is gondolt Adyról. Tehát le akarta taszítani költőtársát arról a magaslatról, ahová a kultusz emelte, s elégtételt próbált venni a sérelemért, amelyet pályája elején elszenvedett tőle. Csakhogy többször is írt Adyról, és nincs okunk feltételezni, hogy Kosztolányi kizárólag 1929-ben mondta volna el igazi véleményét. A magyar irodalmi élet egyik máig eleven botrányáról szól e kötet, amelyről már rengeteget írtak, sok indulattal, de kevés tárgyismerettel. Arra vállalkozik, hogy feltárja Kosztolányi folyamatosan változó viszonyát Ady művészetéhez, és ennek legfontosabb következményeit a saját alkotói gyakorlatában, illetve a kortárs irodalmi életben. Jóllehet Az írástudatlanok árulása áll a középpontban, igen tanulságosnak mutatkoznak az előzmények is. A könyv a rendelkezésre álló szövegek alapján rekonstruálja a meglehetősen szövevényes történetet. A régi dokumentumokból és azok kommentárjaiból egy izgalmas „filológiai regény" kerekedik ki. Kosztolányi Ady kultuszában (főleg halála után) a magyar irodalmi közízlés súlyos elferdülését látta. Többről van szó, mint személyes ellenszenvről vagy költői féltékenységről, művészi felfogásuk ütközéséről. Kosztolányi számára ugyanis 1906-ban és 1929-ben egyaránt a magyar költészet jövője volt a tét. De a két időpontban igen eltérő módon élte meg a helyzetet, és maga a helyzet is merőben más volt. A „komplexum" szokatlanul hangzó kifejezésével a szerző épp Kosztolányi Adyhoz való viszonyulásának folyamatos átalakulását, sokszínűségét és bonyolultságát hangsúlyozza.

Kiadó:
Balassi Kiadó
Kiadás éve:
2012
Kiadás helye:
Budapest
Nyomda:
mondAt Kft.
ISBN:
9789635068791
Kötés típusa:
ragasztott papír
Terjedelem:
385
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 16.70cm, Magasság: 23.50cm
Kategória:
ELŐSZÓ 9
A PÁLYAKEZDŐ KOSZTOLÁNYI 15
(személyes ügy) 15 - („magyar-szidás") 18 - (Baudelaire árnyéka) 20 -
{irtózás a „mélységtőr) 22
ADYVAL ÉS ADY ELLENÉBEN 24
(a Budapesti Napló szerkesztőségében) 24 - (az „irodalmi író" bélyege) 28 -
(ragaszkodás az „ürességhez") 32 - („Vér és arany") 33 - (csapdahelyzetben) 36 -
(távolmaradása a Nyugattól és A Holnaptól) 39 - (udvarias távolságból) 42 -
(a bálvány döntés dicsérete) 45
FEGYVERSZÜNET 47
(megtérése a Nyugathoz) 47 - (találkozásipontok) 50 - (az új irodalom
védelmében) 58
KEGYELMI ÁLLAPOT . 62
(fordulat) 62 - (a „magyar Übemernek") 64 - (Ady domesztikálása) 67 -
(a politikai kisajátítás ellen) 69 - (legenda részeseként) 71
MÚLTTÁ TÁVOLÍTÁS 72
(kétfajta kötelékben) 12- (a Nyugat képviseletében) 79 - (Ady példája) 81 -
(a korszakváltás elfogadása) 84 - (fokozódó rezignáció) 87
FEJEZETEK AZ ADY-KULTUSZ TÖRTÉNETÉBŐL 91
(Ady hatása és hatástalansága) 91 - (a provokáció mint a küldetés
velejárója) 96 - (a háborúellenesség mint bűn és mint érték) 99
A PAMFLETHEZ VEZETŐ ÚT 106
(a húszas évek útkeresése) 106 - (Ady diadalmas utóélete) 112 -
(írástudók is megszólaltak) 119 - (növekvőellenszenvvel) 123 -
(az Ady-revízió közvetlen előzményei) 128
A VITAIRAT 138
(retorika és hitelesség) 138 - (irónia és igazságkeresés) 144 - (az értékelés
szempontjai) 148 - (a mesterkéltség ellen) 155
EGY BOTRÁNY KRÓNIKÁJA 162
(első reakciók) 162 - (A Toll-vita korai szakasza) 171 - (Ady védelmének
ürügyén) 183
A VITA KILÁTÁSTALANSÁGA 192
(„S mire készül a Nyugat?") 192 - (pár-bajok) 199 - (A Toll-vita
lezárása) 205 - (József Attila belépője) 211 - (a „kimaradtak") 222 -
(az „írástudatlanok" diadala) 229 - („Nem mondhatom el senkinek") 235
KÖVETKEZMÉNYEK 242
(kiközösítve) 242 - (válaszkísérlet és vallomás) 248 - (az irodalmi élet
védelmében) 255 - (Arany János példája) 262 - (még egyszer
a latin világosságról) 266 - (az Esti Kornél-jelenség) 271
UTÓREZGÉSEK 277
(utolsó alkalmak) 277 - (A Toll újabb Ady-ankétja) 278 - (szövegek
a múltból) 285 - (évfordulós számvetés) 289 - (új kánonok,
változó rangsorok) 292 - (lezáratlan dosszié) 299
FÜGGELÉK
Kosztolányi Dezső: Az írástudatlanok árulása.
Különvélemény Ady Endréről
(A Toll, 1929. 13. szám, július 14. 7-21.) 303
VÁLOGATOTT BIBLIOGRÁFIA 319
NÉVMUTATÓ 379

Veres András

1959 -
Dr. Veres András (Pócspetri, 1959. november 30.) római katolikus püspök, a Szombathelyi egyházmegye 15. főpásztora.

Veres András  további könyvei

20%
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
1 000 Ft 800 Ft
30%
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
2 900 Ft 2 030 Ft
10%
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
2 500 Ft 2 250 Ft
30%
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
800 Ft 560 Ft

Az Ön ajánlója

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...