Kötelékek

"Szentirmai Mária megkapó eredetiséggel szemléli a világ dolgait, s az emberi lét sokféle kötelékeiből sajátos érzékenységgel teremt hiteles költészetet.Kötelék a félhomályba tűnő gyerekkorhoz, a "fátyolemlék" családhoz: az egyik én még mindig ott él, az egykori házban, érzi az ­alumíniumdoboz illatát, látja, amint az anya "lehajtja fejét Isten előtt", s a nagyapa a "befagyott tó partján áll".Kötelék a szülőkhöz, alázatosan térdelve a "végtelenből kihasított darabon"; megtapasztalva az apa öregségét: "elfáradt rajtad az öltöny"; és megtapasztalva az elmúlást: a halott anyához a legszebb kosztümjét viszi. Tudja jól: "A gyerekkor nem nő fel soha".Kötelék a hétköznapokhoz, ahol "hajnalban szelídebben égnek a lámpák", s a "törvények mellett és felett / egy pillanat is a végtelenbe vezet".Kötelék az időhöz, szelíd küzdelem a múlttal, figyelem a megtartó, felragyogó csodákra, hisz "minden perc egy hosszú némulás".Kötelék a nyelvhez, s nem véletlen a kötődés a barokk korhoz, a barokk kor nyelvének megidézése: "jókedvvel neveténk, ahogy belénk futa erdő, rét".Kötelék a hithez, a Bibliához; Szentirmai Mária angyala "ha tehetné, odaadná szárnyát, / emelkedjen fel utca, ember, ház".Kötelék a szülő és öregedő testhez: "Csak a test, ha hagyom hullani, / csak az mutat helyes utat".Kötelék a földi léten túlihoz, ahol a költő így a képzeli a találkozást: "Csak körvonalaink mosódtak el, sejtjeink futottak széjjel, / útjuk kitágult, nem érnek célba sem nappal, sem éjjel". Villányi László"

Mutass kevesebbet