
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
Fedlapja megtört.
42
hűségpont
Hogy működik az alku?
Részlet a könyvből: Tízéves a Köz-gazdaság "„Nagy kérdés, mi tart össze egy folyóiratot. Aki ezen elgondolkodik, s ügyel rá, hogy gondolatai ne kalandozzanak összevissza, hanem helyes irányban haladjanak, nagy igazságoknak jöhet a nyomára. Örkény paprikakoszorúja teljes joggal kerül egy efféle köszöntő homlokára. Ha sok kéziratot madzagra fűzünk, abból lesz a folyóirat. Ha viszont nem fűzzük fel őket, nem lesz belőlük folyóirat. Pedig a kézirat ugyanannyi, éppoly piros, éppoly erős. De mégse folyóirat. Csak a madzag tenné? Nem a madzag teszi. Az a madzag, mint tudjuk, mellékes, harmadrangú valami. Hát akkor mi?" (Parti Nagy Lajos) Parti Nagy Lajosnak a Holmi 25. születésnapjára készített írásában feltett kérdés a Köz-Gazdasággal kapcsolatban is feltehető. Mi a Köz-Gazdaság folyóirat értelme, milyen küldetése van a lapnak? Az első számhoz írt bevezetőben ez szerepel: „A füzetsorozat fő célja, hogy a gazdaságpolitikai és üzleti folyamatokat elméleti közgazdaságtani szempontból megvilágítsa." Akkori bevezetőmben is amellett érveltem, hogy az elméleti közgazdaságtanban fordulat megy végbe, mert új gazdaságpolitikai korszak kezdődött el. Bár még a válság előtt voltunk, 2004-ben, mégis érezhető volt, hogy új szakasz kezdődött el a globalizációban, a felzárkózás és felzárkóztatásra való áttérés. Lezárulófélben volt már akkor is a globalizáció neoliberális korszaka, és új elméleti keret kezdett láthatóvá válni. Az egyoldalú piacosítással szemben az állam és a piac egységére került a hangsúly. A kérdés egyre kevésbé úgy vetődött fel, hogy állam vagy piac, hanem inkább úgy, hogy a gazdaságpolitikai programok sikerességét piaci vagy állami eszközökkel lehet-e jobban biztosítani."
Mutass kevesebbet
| Kiadó: | Budapesti Corvinus Egyetem |
|---|---|
| Kiadás éve: | 2015 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 248 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 17.00 cm, Magasság: 23.00 cm |
| Kategória: | Közgazdaságtan / Folyóiratok / Budapesti |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről