Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Kozmikus összecsapás

Kozmikus összecsapás - Nemere István - Régikönyvek
(0 vélemény)

„- Futás! – kiáltotta Wardy, és máris mozdult. Ola startja rosszul sikerült, a lány megbotlott egy bokorban. De Wardy máris ott volt mellette; érezték, össze kell fogniok nekik, embereknek – az idegenség körülvette őket, szinte a levegőben volt. Közben a dörrenések összefolytak. Ola még hitte, csak félelmet akarnak bennük kelteni, és beugrott egy széles fatörzs mögé. Ekkor alig néhány centiméterre tőle egy arasznyi lövedék állt bele a fába, és felrobbant… Vakító volt a fény, a szkafanderre ügyelő mini-számítógép pillanatnyi késéssel csapta le a lány sisakján a sötét fényellenzőt. Ola egy pillanatig vakon állt, aztán kezdte visszanyerni a látását. Érezte, valami hullik rá…” A téridő két istenének Magnusnak és Negatnak a viaskodása révén immár két civilizáció csap össze!

Sorozatcím:
Science Fiction & Fantasy 11.
Borító tervezők:
Szendrei Tibor
Kiadó:
Phoenix könyvek
Kiadás éve:
1991
Kiadás helye:
Debrecen
Nyomda:
Alföldi Nyomda
ISBN:
9637457089
Kötés típusa:
ragasztott papír
Terjedelem:
125 oldal
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 11.00cm, Magasság: 18.00cm
Súly:
0.10kg
Kategória:

Nemere István

1944 -
Nemere István (Pécs, 1944. november 8. –) író, műfordító. Rendkívül termékeny író, 2012-ig közel 600 könyve jelent meg magyar nyelven, ez egyébként magyar rekord. Műveinek eladási példányszámai megközelítették a tizenegymilliót. Főleg sci-fi könyvei és a paranormális jelenségekkel foglalkozó művei tették ismertté, de több más műfajban is publikál. Számos nyelven adták ki műveit, köztük perzsa és eszperantó nyelven is. Az 1990-es években kétszer egymásután megválasztották a Nemzetközi PEN Club eszperantó csoportja elnökének, aminek alapján a Svéd Akadémiánál javaslatot tehet valakinek irodalmi Nobel-díjra való jelölésére. A Magyar Írószövetségbe viszont nem vették fel. Bevallása szerint tartózkodik az élvezeti szerektől (kávé, alkohol, dohányzás és egyéb drogok) és munkamániás. Megrögzött optimista és a politikát kerülő ember.

Nemere István  további könyvei

40%
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
600 Ft 360 Ft
20%
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
1 500 Ft 1 200 Ft
40%
Hűségpont:
 
Kiadás éve: 1991
Antikvár könyv
600 Ft 360 Ft
akár 50%
Hűségpont:
 

Az Ön ajánlója

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...