Kosár gomb ikonKosár
Katona Béla

Krúdy Gyula pályakezdése

Katona Béla - Krúdy Gyula pályakezdése, Budapest 1971 antikvár könyv
szürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillag

(0 vélemény)

Antikvár könyv

Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 2 000 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!

A tanulmány Krúdy Gyula írói indulásának legkorábbi, eddig majdnem teljesen ismeretlen korszakát tárgyalja. A feltárt hatalmas anyag birtokában a szerző új megvilágításba helyezi az író egész pályaképét, és jelentősen módosítja Krúdynak az elődökhöz való viszonyáról eddig elfogadott nézeteket. A Krúdy-irodalom a legutóbbi időkig úgy tudta, hogy az író pályája elején Mikszáth nyomán indult. Ez a tanulmány kétségbevonhatatlanul bebizonyítja, hogy Mikszáth hatása csak 1900 körül jelentkezett Krúdynál. Akkor pedig már hat-hét éves írói múlt állt mögötte, ami kb. félezer novellát és 4-5 regényt jelent. A tüzetes vizsgálat azt is kimutatja, hogy nemcsak mennyiségi szempontból érdemel figyelmet az író e korai pályaszakaszának termése, hanem sokkal inkább azért, mert ezekben a művekben sok minden ott rejtőzik már a későbbi, a Mikszáth-hatás kora utáni, véglegesen magára talált, érett Krúdyból.

Mutass kevesebbet

könyv ikon

Bővebb leírás

felfelé tartó nyíl, részletek elrejtése
Sorozatcím:Irodalomtörténeti füzetek
Kiadó:Akadémiai Kiadó
Kiadás éve:1971
Kiadás helye:Budapest
Kötés típusa:ragasztott papír
Terjedelem:217 oldal
Nyelv:magyar
Méret:Szélesség: 13.00 cm, Magasság: 19.00 cm
Kategória: Irodalom / Irodalomtörténet / Bibliográfiák,életrajzok Írókról, Költőkről / Irodalom / Irodalomtörténet / Általános

Ajánlja ismerőseinek is!

szív ikon

Kívánságlistára teszem ezt a könyvet!

papírlap ikon

Megnézem a tartalomjegyzéket!

felfelé tartó nyíl, részletek elrejtése

Katona Béla

szemüveg ikon, szerzőfigyelő ikon

Szerzőfigyelő

1944

Katona Béla (Budapest, 1944. február 9. – ) magyar politikus, országgyűlési képviselő, 2001-től a Magyar Szocialista Párt frakcióvezető-helyettese, 2009 szeptemberétől 2010 májusáig az Országgyűlés elnöke.

Katona Béla további könyvei

balra tartó nyíl ikon, ugrás az előző könyvre
jobbra tartó nyíl ikon, ugrás a következő könyvre
Megtekintés ikon
20%
Hársfalvi Péter,Katona Béla - "Én szőke városom"
hűségpont ikonAkár 150 hűségpont
"Én szőke városom"

Hársfalvi Péter,Katona Béla

Kiadás éve: 1971

2 392 Ft-tól

Megtekintés ikon
20%
Hársfalvi Péter,Katona Béla - "Én szőke városom"
hűségpont ikonAkár 150 hűségpont
"Én szőke városom"

Hársfalvi Péter,Katona Béla

Kiadás éve: 1971

2 392 Ft-tól

Megtekintés ikon
Bényei József,Katona Béla - Hogy a virág megmaradjon
Hogy a virág megmaradjon

Bényei József,Katona Béla

Kiadás éve: 1979

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
20%
Katona Béla - Kisebb hazám
hűségpont ikon 68 hűségpont
Kisebb hazám

Katona Béla

Kiadás éve: 1987

1 690 Ft

1 352 Ft

Megtekintés ikon
20%
Hársfalvi Péter,Katona Béla - "Én szőke városom"
hűségpont ikonAkár 150 hűségpont
"Én szőke városom"

Hársfalvi Péter,Katona Béla

Kiadás éve: 1971

2 392 Ft-tól

Megtekintés ikon
Bényei József,Katona Béla - Hogy a virág megmaradjon
Hogy a virág megmaradjon

Bényei József,Katona Béla

Kiadás éve: 1979

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
20%
Katona Béla - Kisebb hazám
hűségpont ikon 68 hűségpont
Kisebb hazám

Katona Béla

Kiadás éve: 1987

1 690 Ft

1 352 Ft

Nem támogatott böngészőt használ.

Kérjük használjon modern böngészőt például: Microsoft Edge, Safari, Google Chrome, Firefox...
Megértésüket köszönjük,
Régikönyvek.hu
Honlapunkon cookie-kat (sütiket) használunk annak érdekében, hogy olyan felhasználói élményt növelő webes szolgáltatásokat nyújtsunk, amelyek ezek nélkül nem lennének elérhetőek az Ön számára. A rendben gombbal elfogadja a sütiket. Adatvédelmi szabályzat