Kurucz D. István emlékkiállítása

Kurucz D. Istvánt alkotói pályájának befejező évtizedeiben élő klasszikusként emlegették, értékelték. 1996. október 23-a óta viszont már a halhatatlan klasszikusok parnasszusi táborát gyarapítja. indokoltan, mert megújította Alföld-képünket. August Pettenkoffentől Kohán Györgyig igen sokan sokféleképpen festették a Kárpát-medencének ezt a sajátos régióját. Kurucz D. István mégis mindezek után individuálisan jelenítette meg a tájat és a benne munkálkodó, azt alakító embert. Tette ezt akként, hogy elszakadt volna a képzőművészet, még közelebbről a festészet, évezredes művészi, magatartásbeli és etikai alapjaitól. Sokszor írtak már a művészetpszichológusok arról, hogy milyen meghatározó az alkotó ember, a művész számára az eszmélés, a tájékozódás, a gyermekkor világa. Igaz ez Kurucz D. István esetében is. Egy ideig a nagyszülők nevelték, és szinte naponta vitték ki a határba, a földekre. A munkálkodó nagyapa, nagyanya mellett csetlett-bollott, de nyitva volt a szeme is. Ezen kívül a szűkebb városi környezel sem maradt hatás nélkül a művész fejlődő egyéniségére. A szülői ház környezete, Tabán városrész földművesei, kétkezi munkásai, fuvarosai személyiségük állal és tevékenységükkel szintén maradandó élményt, jelentettek Kurucz D. István számára. Humanizmusa, szociális érzékenysége azonban nemcsak az európai kultúrából, hanem a: szűkebb családi, környezetből is táplálkozott. A Hódmezővásárhelyen, 1914. október 7-én született festőművész nyomdász apja a helyi munkásmozgalom, közelebbről a szociáldemokrata párt egyik vezető személysége volt. Egyébként a város baloldali gondolkodását, irányultságát jól jellemzi, hogy 1935-ben Takács Ferenc személyében a város szociáldemokrata országgyűlési képviselőt küldött a Parlamentbe. Szükséges megjegyeznünk, hogy a művészetszerető, kulturált országgyűlési képviselő baráti köréhez tartozott Kurucz D. Istvánon kívül még Kohán György festőművész, Pákozdy Ferenc költő, Galycisi Miklós költő, múzeumigazgató, Faragó Sándor újságíró is. Pályára kerüléséi az akkor már Budapesten élő, de szülővárosába, Vásárhelyre, különösen pedig Mártélyra gyakran hazajáró Darvassy István festőművész segítette. Az apa. által bemutatott rajzok alapján javasolta Darvassy István a tehetséges Kurucz továbbtanulását. Szőnyi István szabadiskolája után 1933-ban iratkozott be a Képzőművészeti Főiskolára. A Tornyai Társaság javaslatára, a városi közgyűlés ösztöndíjjal is támogatta főiskolai tanulmányait. A Képzőművészeti Főiskolán a nemcsak jeles festő- művész, de karizmatikus egyéniség, Szőnyi István növendéke lett. Az ő hatására erősödött meg és épült be a művész-növendék egyéniségébe a szociális érzékenység mellett a művészet iránti alázat és hivatástudat. A Gödöllői Művésztelep vezető mesterének, Nagy Sándornak a fakultatív óráira is eljárt, és nagy hatást gyakorolt rá mindaz, amit ott a tempera-festés lehetőségeiről hallott, tanult. Szintén szülővárosa támogatása tette lehetővé 1941-42-es itáliai tanulmányútját is. Művész etikájának két tartó oszlopa ci hűség és a humanizmus. A hűség elsődlegesen a képzőművészet tradicionális értékei, hagyománya iránt nyilvánult meg. Ezen túl az is a hagyomány iránti tiszteletét fejezi ki, hogy túlnyomó részt táblaképek képezik alkotói oeuvrejét. Nem feledkezett meg arról, hogy a táblakép a korábbi szakrális és főúri falfestmények után az európai polgárosodással összhangban a 17-18. században alakult ki, és egy-egy családi otthonba vitt naponta megújuló élményt. Szintén évszázados tradícióból táplálkozott, közelebbről a reneszánsz gipsz-alcipozású, finom felületet biztosító gesso festészeti technikája. Megmutatkozott, hűsége azonban a szűkebb haza, a szülőföld, az Alföld iránt is. Olyannyira, hogy 1948-ban elköltözött ugyan Budapestre, és ott élt, alkotott a Százados úti művésztelepen, fél évszázadon át, egészen 1996-ban bekövetkezett haláláig, de nem festett egyetlen nagyvárosi képet sem. Legállcindóbban Hódmezővásárhely és környéke, ritkábban a Hortobágy képezték alkotói világának döntő részét. (Azért tartozunk az igazságnak annyival, hogy mongóliai tanulmányútján megihlették az alföldi pusztára emlékeztető, oltani kopár halmok, dombok is.) Munkásságának egyik alapsajátossága a tájszeretet. Nem volt közömbös számára az a. természeti világ, amellyel gyermekkorában és később is gyakran találkozott. Sajátosan jelenítette meg az alföldi tájat. Olyan mértékben, egyszerűsítette, redukálta két sávra, az égre és a földre, hogy Perneczky Géza művészettörténész ezeket a kétsávos alföldjeit absztrakt műveknek minősítette. Az említett ég és föld azonban sajátos individuális „ellenpontozásban" jelenik meg műveiben. A földet rendkívül részletgazdagon, szinte minden fűszálat, tócsát, torzsát külön megmunkálva oldotta meg. Az ég ezzel ellentétben formailag egyáltalán nem, csak árnyalatokban gazdag. Az egek nála felhő nélküliek, eltérően Tornyaitól és Endre Bélától, akik olykor monumentálisan, máskor kisebb játékos foltokkal népesítették be az eget festményeiken. Nála legfeljebb alig érzékelhető vékony fátyolfelhő jelenik meg.

Mutass kevesebbet