Küszöbök

Ha egy vállalkozás elindul, s nincs folytatása: egyszeri tünemény marad, és hiányérzetet kelt. Ha ismétlődő jelenséggé válik, vagy folyamattá alakul: könnyen merevedhet élettelen, mechanikus keretté, jelentés nélküli szokássá, konvencióvá. Nemes értelemben vett hagyomány akkor lesz belőle, ha megőrzi az egyszeri kezdés lendületét, a kezdeményezés frissességét és aktivitását, de biztosítja saját jövőjét is, a lehetőséget az újabb és újabb mozdulásokra. Talán nem túlzás, ha ilyen meg-meglendülő, a megelevenedés és erőgyűjtés hullámzásával jellemezhető hagyománynak tekintjük a debreceni Alföldi Stúdió működését is. Immár csaknem két évtizedes múlt emlékezete dúsíthatja és komolyíthatja ezt a létező tradíciót. A hatvanas évek végére érett meg a helyzet arra, hogy az Alföld folyóirat köré gyülekező fiatal írók, költők, művészek, kritikusok, megalakítva az ún. Alföld Stúdiót, majd kiadva az első ilyen antológiát is (Együtt, 1971), nemcsak közös pályakezdésük tényét, hanem valamiképpen szemléletük, gondolkodásmódjuk rokonságát is felmutatthatták. Mert összekapcsolódott ez a mozzanat az egész ország szellemi életének hatvanas évekbeli megpezsdülésével, a társadalmi és kulturális nyitódás szellemével. Hiszen az akkor fiatal debreceni (és hajdú-bihari) értelmiségiek az életkori azonosságokon és az ebből fakadó ígéretességen túlmenően máris igazolták eszmélkedésük és észjárásuk bizonyos másságának az értékeit - párhuzamosan a magyar irodalmi fejlődés akkori új nemzedékeinek mozgásirányaival. Egyszóval: a fiatalság újfajta értékek megteremtését (vagy legalább annak igényét) is jelentette. Nem a generációk közötti ellentéteket mélyítette ez: egyszerűen csak ez tette érdekessé, meggyőzővé ezeknek az antológiáknak - az Együttöt követő, 1975-ös Közelítéseknek és az 1981-es Kikötőnek is - a szellemi, művészi és erkölcsi minőségét, színvonalát.

Mutass kevesebbet