Kutyakomédia

Kemény János. Kutyakomédia. Kolozsvár. [s.a.]. Erdélyi Szépmíves Céh (Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet Rt.). [1], 190, [2] p. (Az Erdélyi Szépmíves Céh 10 éves jubileumára kiadott díszkiadás). Egészvászon. / Levél az olvasóhoz Ez itt a Pávaház, fenyőgerendákból összerótt kunyhó az Istenszéke ölében. Huszonöt esztendővel ezelőtt építették mindent tudó parasztkezek. Ők választották a helyet, ők döntötték a szálfákat, ők faragták, ők állították össze s rakták ki a gerendaközöket illatos mohával. Kedves meglepetésül primitív betűkkel ők írták fel a belső falra a szíves köszöntést: Isten hozott! Én immár a harmadik nemzedékből való vagyok, ki feljárogatok ide, hol csendesszavú hegyi-emberek társaságában szürcsölgetem a füstszagú teát s majszolom a túróspulickát, mit magam főztem, nyitott tűzhely fölé akasztott fekete bográcsban. Itt fejedelmi étel darabka szalonna. Néhány szál félig elázott gyufa, arasznyi spárga, gyertyavég kincset ér. Ha valaki szól: "Holnapra ki fog derülni..." nagyobb súlya van a szavainak, mint mikor odalent a völgyben összeakaszkodnak országos vezérek, hogy az agonizáló világ felett doktorkodjanak. Itt az élet apró dolgai nagy eseményekké nőnek, de nem hallszik fel messzi folyók partjairól a zsibongás s ezért mint aki levetkezte magáról a földi ember gond-ruháit, szabadon, emberebb emberként, csupáncsak az Alkotó szava előtt hajtva meg fejét, állhat, nézhet, gondolkozhat az idemenekült ember. Ha nekivágok a hegyoldalnak, talán már fél óra alatt felérkezem az Istenszéke tetejére, honnan végtelen mezőket, ezüstszínű vizeket, falvakat, messzi városokat simogathat kalandozó tekintetem. A falvakat innen nézve tenyérnyi foltokká zsugorodnak s a vár, a vécsi vár, melynek falai sokszor engem is, ki benne lakom, megriasztanak hatalmas méretükkel, szürkésszöld kavicsnak látszik, mit kavargó vihar akasztott belé tölgyerdő lombjai közé. Ami itt szemembe összegyűl a világból, olyanná lesz, mintha fínom, megbékélt színekkel rajzolt kép volna, egyszerű meséskönyvben. Itt született ez a könyv a vécsi vár s az Istenszéke között. Köszönöm az embereknek, kik néha megbántottak, köszönöm az életnek, mely néha megijesztett, hogy felűztek a hegyekbe s köszönöm elődeimnek, hogy az ősi családi fészekben, birtokon s erdélyi élethivatáson kívül a Pávaházat is rám testálták, hol nemesszívű elődök nyomait kutatva, kézzel ácsolt fakunyhóban, csendesszavú hegyi-emberek világában összetalálkoztam könnyezvemosolygó játékos magammal.

Mutass kevesebbet