Lábod

Előszó Ezer év. Szűkre szabott emberi életünkhöz képest óriási szám ez, amióta nemzetünk állami keretek között él ezen a földön, Hazánk földjén. Olyan szívbemarkolóan szépen írta ezt nagy költőnk, Vörösmarty Mihály: „A nagy világon e kívül Nincsen számodra hely, Áldjon vagy verjen Sors keze, Itt élned, halnod kell." S néha vissza is kell tekintenünk népünk életének egy-egy nagyobb állomásán, hogy a megtett üt nehézségei, a legyőzött akadályok erőt adjanak az új nemzedéknek a további pálya megtételéhez. A honfoglalás emlékezetére tartott, száz évvel ezelőtti megemlékezések alkalmával az ünnepi szónoklatok, a helyenként megszületett megyei monográfiák mellett az egyes települések lakosai facsemetéket ültettek, hogy azok megnövekedve árnyat adjanak az utókornak. Ma, amikor már nem a hazára találást, hanem a megtelepedés, a végleges otthon megteremtésének lehetőségét ünnepeljük immáron ezer éves távlatban, nem elég az, hogy fát ültessünk vagy egy nagyobb közösség keretében megvizsgáljuk múltunkat és próbáljuk áttekinteni annak tanulságait: az erőt adó példákat és a félelmet keltő viszontagságokat, a Háborút és a Békét.

Mutass kevesebbet