Lábujjhegyen (dedikált)

„Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk…” „A mondatot évekkel ezelőtt választottam, a Nők Lapjában megjelenő írásaim mottójául. S az olvasók rátaláltak az üzenetre. Ez a mostani kötet is ennek a gondolatnak a jegyében állt össze. Történetei megint útközben születtek, s megint úgy mesélnek, hogy remélem, az olvasónak vágya támad a Lábujjhegyen-t is fellapozni újra meg újra…” /Schäffer Erzsébet/ Részlet: Ez volna Schäffer Erzsébet harmadik könyve, amelyhez előszót írnék. De a szerző és a kedves olvasó utólagos engedelmével, ez inkább amolyan utószó-féle lesz a korábbi könyveihez. Akár én írtam hozzájuk előszót, akár nem. Mert most már ismerem az "Egyszer volt" a "Hol nem volt" és a "Pipacsvirágom" utóéletét. Megtapasztalhattam azt a különleges szeretetet, amellyel az olvasók fogadták ezeket a könyveket. Lehet más könyvnek is szívderítő fogadtatása, de ilyen, hogy az olvasó a szerzőt személyes ismerősének, családtagjának, közeli barátjának tartja - aligha. Különleges lehetőség, hogy egy szerző nemcsak könyvein keresztül, hanem egy népszerű (ha nem a legnépszerűbb) újság hasábjain keresztül hetente tartja a kapcsolatot olvasóival. Lehet neki levelet írni, meg lehet hívni, lehet a segítségét kérni. S ő válaszol, elmegy, segít. S közben óhatatlanul ráérez az ember az írástudó felelősségére. Hiszen az is felelős a leírt szavaiért, aki magánlevelet ír. Hát még az, akinek az írásait minden héten tízezrek várják. Különleges helyzetben van Schäffer Erzsébet és különlegesen nagy felelősség nehezedik rá. És ő jól él vele. Ezt bizonyítják korábban megjelent könyvei. És ezt bizonyítja ez is, amelyet most kezében tart az olvasó. Segít élni. Lázár Ervin

Mutass kevesebbet