telefon ikon

szív ikonember ikon
Kosár gomb ikonKosár
Dercsényi Dezső

Lébény - Szent Jakab templom

Dercsényi Dezső - Lébény - Szent Jakab templom, Budapest 1982 antikvár könyv
szürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillag

(0 vélemény)

Antikvár könyv

Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 880 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!

A kereszténység felvétele után a templomok építése a király és az egyháznagyok feladata lett. Bár a XI. század közepén már ismerünk magánszemélyek által alapított kolostort is, de ez a szokás csak a XII. század végétől vált általánossá. Ekkor már a főúri réteg anyagilag megerősödött, kialakult nemzetségi öntudata. A monostoralapítások gyakorlata nyomán kialakult egy templomtípus, melynek elsődleges célja a nemzetség hatalmának és gazdagságának építészeti reprezentálása, hagyományainak ápolása, s egyben a nemzetség temetkezési helye volt. E templomokhoz tartozó kolostorok is kis létszámú szerzetesek számára épültek, akiknek feladata az alapító és utódai, a kegyurukért való imádkozás. E nemzetségi monostornak nevezett templom- és kolostortípus egyik első kiforrott példája a Szt. Jakab apostol tiszteletére szentelt lébényi bencés apátság. Alighanem a fentebb röviden vázolt, fejlődés indokolta, hogy az alapítók, akikre a monostor felépítése, birtokok adományozásával fenntartása és a szerzetesek ellátása hárult, kikérték a király írásos hozzájárulását, megerősítését is. Ez történt 1208-ban, amikor a Győr nemzetségbeli Pot mosonyi és Csépán bácsi ispán, valamint testvérei kérésére II. András jóváhagyta a fekete barátok (a bencések) Lébényben alapított monostora számára lett adományaikat. A nemzetség őse, a német származású Győr lovag a Rába menti tartományt kapta István királyunktól, uralma megszilárdítása körül szerzett érdemeiért.

Mutass kevesebbet

könyv ikon

Bővebb leírás

felfelé tartó nyíl, részletek elrejtése
ISBN:9635551266
Sorozatcím:Tájak-Korok-Múzeumok Kiskönyvtára 117.
Kiadó:TKM Egyesület
Kiadás éve:1982
Kiadás helye:Budapest
Nyomda:Pannon Nyomda
Illusztrátorok:Kener Gábor
Kötés típusa:tűzött
Terjedelem:16 oldal
Nyelv:magyar
Méret:Szélesség: 12.00 cm, Magasság: 16.00 cm
Súly:0.10 kg
Kategória: Történelem / Helytörténet, Honismeret / Művészetek / Általános Művészettörténet / Művészetek / Építészet / Műemlékek / Természettudomány / Földrajz / Művészetek / Építészet / Épületek,építészettörténet / Útikönyvek, Útleírások / Magyarország

Ajánlja ismerőseinek is!

szív ikon

Kívánságlistára teszem ezt a könyvet!

Dercsényi Dezső

szemüveg ikon, szerzőfigyelő ikon

Szerzőfigyelő

1910 - 1987

Dercsényi Dezső (Vác, 1910. július 17. – Budapest, 1987. június 22.) Kossuth-díjas (1954) és Herder-díjas (1966) művészettörténész, a művészettörténeti tudományok doktora (1974).

Dercsényi Dezső további könyvei

balra tartó nyíl ikon, ugrás az előző könyvre
jobbra tartó nyíl ikon, ugrás a következő könyvre
Megtekintés ikon
Dercsényi Dezső,Gerő László - A sárospataki Rákóczi-vár
A sárospataki Rákóczi-vár

Dercsényi Dezső,Gerő László

Kiadás éve: 1953

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Dercsényi Dezső,Gerő László - A sárospataki Rákóczi-vár
A sárospataki Rákóczi-vár

Dercsényi Dezső,Gerő László

Kiadás éve: 1953

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Iványi Sándor,Dercsényi Dezső - Horae Beatae Mariae Virginis / A kódex díszítése I-II.
Horae Beatae Mariae Virginis / A kódex díszítése I-II.

Iványi Sándor,Dercsényi Dezső

Kiadás éve: 1976

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
akár 60%
Dercsényi Dezső - Nagy Lajos kora
hűségpont ikonAkár 98 hűségpont
Nagy Lajos kora

Dercsényi Dezső

Kiadás éve: 1990

ANTIKVÁR

1 120 Ft-tól

Megtekintés ikon
Dercsényi Dezső,Gerő László - A sárospataki Rákóczi-vár
A sárospataki Rákóczi-vár

Dercsényi Dezső,Gerő László

Kiadás éve: 1953

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Iványi Sándor,Dercsényi Dezső - Horae Beatae Mariae Virginis / A kódex díszítése I-II.
Horae Beatae Mariae Virginis / A kódex díszítése I-II.

Iványi Sándor,Dercsényi Dezső

Kiadás éve: 1976

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
akár 60%
Dercsényi Dezső - Nagy Lajos kora
hűségpont ikonAkár 98 hűségpont
Nagy Lajos kora

Dercsényi Dezső

Kiadás éve: 1990

ANTIKVÁR

1 120 Ft-tól

Megtekintés ikon
Entz Géza (szerk.),Havassy Pál (szerk.),Dercsényi Dezső - Magyar műemlékvédelem 1973-1974
hűségpont ikon 75 hűségpont
Magyar műemlékvédelem 1973-1974

Entz Géza (szerk.),Havassy Pál (szerk.),Dercsényi Dezső

Kiadás éve: 1977

1 500 Ft

Nem támogatott böngészőt használ.

Kérjük használjon modern böngészőt például: Microsoft Edge, Safari, Google Chrome, Firefox...
Megértésüket köszönjük,
Régikönyvek.hu
Honlapunkon cookie-kat (sütiket) használunk annak érdekében, hogy olyan felhasználói élményt növelő webes szolgáltatásokat nyújtsunk, amelyek ezek nélkül nem lennének elérhetőek az Ön számára. A rendben gombbal elfogadja a sütiket. Adatvédelmi szabályzat