Legszebben éneklő madaraink

Csúnya ​madár nincs, csupán különbségek vannak. A sárgarigó hímje például aranyló és fekete tollaival kétségkívül jobban megkapja a szemet, mint mondjuk egy veréb, de ha valaki közelről látott már egy kis mezei verebet, el kell ismernie, hogy nagyon csinos madár. Ugyanígy van a madárének is. A fülemüle csattogása vagy az énekes rigók márciusi hajnalokon hallatott ismételt strófái valóban gyönyörűek, de számomra valahol éppen olyan kedves a füsti fecske ereszcsatornáról vagy a falusi udvaron áthúzódó ruhaszárító kötélről hallatott behízelgő csicsergése, a széncinege február végi, tavaszt köszöntő „nyitni-kék"-je, és bár biztosan nem nyerne énekversenyt, az áprilisi nádasok világát el sem tudom képzelni a nádirigók hangos káricsolása nélkül. Mindig megdobban a szívem, amikor a még havas, tél végi erdőben meghallom a csuszka tavaszt idéző trilláit és hangos „vi-vi-vi-vi" kiáltását, elbűvöl a gyümölcsfa ágán üldögélő tengelic kedves csicsergése, és azok a gyönyörű flóták, amelyeket a fekete rigók röpítenek világgá a háztetők szellős magasságából a hajnalban még békésen alvó város felett.

Mutass kevesebbet