Lélekből énekelni

Félek kicsit az önéletrajzoktól, mert lehetnek nagyon jók és érdektelenek is, függetlenül attól, hogy az elbeszélőnek mennyire volt izgalmas az élete. Azokat az önéletrajzokat szeretem, amikben van valamilyen művészetelméleti rész. Szeretem művészek művészetről való gondolatait olvasni, akár akkor is, ha én magam nem vagyok járatos abban, amiről írnak, sőt, van olyan, hogy előbb találkozom valaki művészetelméleti felfogásával, ami szimpatikussá teszi, és csak utána mélyedek el a munkásságában. Viszont sajnos nem minden ismert ember értelmes, vagy nem mind fejezi ki jól magát írásban (még ha meg is szerkesztik a szövegét), és van, aki inkább csak eldicsekszik dolgokkal vagy elpanaszol dolgokat. Sokszor az az érzésem, hogy a hírességek ki sem nézik az emberekből, hogy valakit érdekelhet, hogy például egy zenész miért írt egy dalt. Nos, José Carreras kitett magáért. Érdekesen de egyszerűen ír, értelmesen fejezi ki magát. A fejezetek pároldalasak, viszont azt hiszem, éppen eltalálta a szükséges hosszt, a könyv maga sem túl hosszú. Ha még kétszáz oldal lenne, botránykönyv lenne. Viszont sajnos rosszul van kötve. Az én példányom teljesen szétesett. Konkrétan bármit nyugodtan lehet vele csinálni, csak teljesen kinyitni, olvasni és lapozni nem szabad. A védőborító pedig egy icipicit kisebb, mint a könyv, ami kilóg belőle. De ez nem feltűnő. Kár érte. A borítón sem gondolkodtak sokat, de legalább nem használták rajta a ’90-es évek kedvenc effektusát, a képbe áttűnő homályos képet. Jobb ez így. A helyesírás alapvetően rendben van, de azért kiszúrtam ezt-azt. A fordításról: a magyar szövegben sokszor kihagyták a határozott névelőket a főnevek előtt, mert az úgy „elegánsabb”. Számomra inkább csak erőltetetten szofisztikált az ilyesmi. Ráadásul sok benne az elírás (Oviedo/Ovideo, Cavaradossi/Caravadossi stb.). Nem ártott volna a szerkesztőnek némi kulturális ismeret. A névhasználati kérdés is bonyolódik. Az egy dolog, hogy Carreras igazi keresztneve katalánosan Josep, de itt a gyerekei nevei spanyolosan vannak, ami engem valamiért zavart. Ha már önéletrajz, legyen egyértelmű, kit hogy hívnak. A szöveg nem kronologikus sorrendben halad végig az életeseményeken, Carreras leszögezi, hogy nem akar végigmenni a karrierjén lépésről lépésre, és nem is teszi; az életrajzi elemek keverednek különböző művészeti ágakról való elmélkedésekkel, a saját munkájának bemutatásával, az opera sok jelenségének kitárgyalásával, és a különböző dolgokról való véleményének ismertetésével. (Helyenként amúgy akadt egy-két ellentmondás a véleményében, és egy-két dologban későbbi forrásokban már eltérően nyilatkozik, de ezek még megérthetők.) A cím is arra utal, hogy szerinte mi a fontos az operai előadásmódban. Mindezek logikusan vannak összefűzve, és azt kell hogy mondjam, hogy az egész olvastatja magát. Kapunk pár vicces vagy érdekes sztorit is. Tetszett ez az egyensúly. Maga is megfogalmazta, hogy biztos sokak számára a leukémiából való gyógyulás jelképévé vált, de nem alakul át a könyv egy kizárólag erről szóló beszámolóvá. Azt állítja, már a betegsége előtt bele akart kezdeni ebbe a könyvbe, és nem is volt biztos benne, hogy írjon-e róla. Ez mondjuk kicsit vicces, mert végül a téma több fejezetnyi lett. Ha viszont már írt róla, nemcsak lelki tortúra beszámolóját kaptuk, hanem konkrét orvosi és egészségügyi ismeretterjesztést, komolyan tanultam belőle. Néha olyan zenei kifejezéseket használt, amihez a tudásom kevés, de ez sem volt zavaró. A szövegben – és a képek közt – több magyar vonatkozás is akad. A magánéletbe csak annyira megy bele, amennyire az még éppen elegáns tud maradni, amennyire témába vág, de azért megismerjük rendesen a családtagjait és háziállatait. (A feleségéről feltűnően alig szól, aki akarja, sejtheti, miért, itt azért kicsit megborul ez az elegáns úriember kisugárzás.) Nem értek egyet azokkal, akik szerint a könyvekben nem illik aláhúzni, itt viszont annyi mindent aláhúztam, hogy szégyellem. Akadt a szövegben pár klisésebb „jaj, de fontos a szeretet” jellegű kiszólás, de a többsége nem ilyen volt. Tényleg értelmes, de egyszerű gondolatok ezek. Nem nagy bölcsességnek nevezném a szöveg tartalmát, hanem simán intelligensnek. Így lehetne a legjobban összefoglalni, egyfajta hétköznapi intelligencia jellemzi a szöveget. Felkaptam például a fejem egy Nietzshe-idézetre, mert értelmesen használta. Úgy értem, nem volt öncélú, nem az volt az érzésem, mint egyes más írásokban, hogy „nézzétek, mennyi idézetet tudok”, hanem tényleg úgy tűnt, az idézetben megfogalmazott gondolat kapcsolódott ahhoz, amiről éppen írt.

(Mária) 2019. 01. 02. 02:00

Nagyszerű önéletrajzi írás. A híres tenorista emberközelben. Előadóművészek, kóristák példájára. A Régikönyvek csapata remekül dolgozik.

(Ismeretlen) 2019. 01. 02. 01:55

Nagyszerű önéletrajzi írás. A híres tenorista emberközelben. Mint éneklő kórustag került az érdeklődési körömbe. A Régikönyvek csapata remekül dolgozik.