Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Levelek egypercben Levelek, emlékezések, interjúk a hagyatékból

Levelek egypercben - Örkény István - Régikönyvek
Levelek egypercben - Régikönyvek Levelek egypercben - Régikönyvek Levelek egypercben - Régikönyvek Levelek egypercben - Régikönyvek Levelek egypercben - Régikönyvek
(0 vélemény)

"1956. ​október 23-án este 11-kor indultunk a Rádió elfoglalására. Odáig csak tüntettünk, énekeltünk, néhány éljent és vesszent kiáltottunk: eszünkbe sem jutott, hogy elfoglaljunk valamit. Csak amikor az ávósok orvul rálőttek arra a küldöttségre, mely az ifjúság kiáltványát akarta felolvasni, indultunk el a Sándor utcán a Rádió felé… Még akkor nem voltak fegyvereink. Még akkor igazi dühünk sem volt. Olyanok voltunk, mint a fiatal kígyó, melynek még nem nőtt méregfoga. Ilyenféle verseket kiabáltunk: „Menjünk tovább előre /Ne hallgassunk Gerőre”. Mentünk is előre. Az első halott – egy ezredes teste – ott feküdt a Puskin utca kövén. Mint a vasat a vas, úgy vonzotta ez a nem élő test a sok tízezernyi élőt. Mentünk, mentünk, míg el nem dördültek az első sortüzek. Mondják, hogy a jó katonaló nem lép holttestekre. Mi rosszabbak voltunk a lovaknál: futtunkban rátapostunk saját halottainkra. De ugyanakkor egy ismeretlen, aki majdnem föllökött a rohanásban, visszaszólt: „Pardon, bocsánat”. A Múzeum-kertben a menekülők kikerülték a virágágyakat, de az utcára érve felgyújtottak két autót. Ezeket jól összeszidtuk, mert még egyikünk se tudta, hogy már felkelők vagyunk."

Kiadó:
Szépirodalmi Könyvkiadó
Kiadás éve:
1992
Kiadás helye:
Budapest
Nyomda:
Zeneműnyomda
ISBN:
9631544079
Kötés típusa:
ragasztott papír
Terjedelem:
240 oldal
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 12.00cm, Magasság: 18.50cm
Súly:
0.20kg
Kategória:
Egy Damjanich utcai házhoz 5
Felnőtt korban egyre jobban megtapasztalja
az ember... 7
Néhány fiatal barát... 8
Szabédi Lászlónak, Kolozsvárra, 1934-1935
(1-2) 9
Hát nézze, ebben a társaságban... 13
Londonból Remenyik Zsigmondnak, 1938 14
Párizsból a háború kitörése napján jöttem el... 15
Illyés Gyulának, 1941 16
Füst Milánnak, 1941 17
Egy nap megkaptam a SAS behívót... 19
Levél a munkaszolgálatból 20
1942 májusában... 21
Levelek a frontról, 1942 (1-3) 23
Egy munkaszolgálatos század tagja voltam... 25
Szentkuthy Miklósnak, 1947 29
Füst Milánnak, 1948 30
Karinthy Ferencnek és feleségének Rómába,
1948 (1-3) 32
Levél a Rádióba, 1949 37
Levelezőlap Sarkadi Imrének, 1952 39
Devecseri Gábornak, 1954 40
Újszülött fiamhoz írott értekezés anyanyelvünk
egynémely sajátosságáról 42
Füst Milánnak, 1956 47


Az embernek, az írónak és másnak is ilyenkor
nem a hatóságokkal van baja... 48
Noteszlapok 1956-ból 50
Fohász Budapestért 73
Milyen eseményeket, tetteket fémjelzett
a neve... 75
Levelek Angélához Szigligetről, 1957 (1-2) 78
Az egyperces novella megírása... 84
S ekkor egyszer csak elfogyott körülöttem
a levegő... 85
Önéletrajz, I. 87
Önéletrajz, II. 89
Réz Pálnak, 1978 90
Füst Milánnak, 1978 91
Flórának Londonba, 1959 92
Zsuzsának Berlinbe, 1961 (1-2) 93
Jellemzés Örkény István vegyészmérnökről
(Részlet) 95
Levelek Balatonfüredre, 1959-1963 (1-5) 97
Önéletrajz, III. 103
Szilágyi János Györgynek, 1963 104
Meselevelek Angélának és Antalnak,
1959-1963 (1-12) 105
Levelek Balatonfüredre, 1964-1966 (1-7) 118
Déry Tibornak Balatonfüredre, 1966 (1-4) 124
Levél Balatonfüredre, 1966 128
Faragó Rézinek, Thália Színház, 1967 129
Kazimír Károlynak, 1967 őszén 130
Déry Tibornak, 1967-1968 (1-4) 132
Levelek Balatonfüredre, 1968-1970 (1-3) 136
Illés Lajosnak, 1968 139
Tardos Tibornak Párizsba, 1969 (1-2) 140


Somlyó Györgynek, 1969 150
Illyés Gyulának, 1969 151
Cs. Szabó Lászlónak Londonba, 1970 155
Levelek Bécsbe, 1969-1971 (1-3) 157
Déry Tibornak Balatonfüredre, 1971 (1-2) 160
Levelek Bécsbe, 1972 (1-2) 163
Déry Tibornak Balatonfüredre, 1972 (1-2) 166
Vercors-nak Párizsba, 1972-1973 (1-5) . 168
Beszélgetés Cs. Szabó Lászlóval a BBC-ben,
1973 173
Cs. Szabó Lászlónak, 1973 176
Réz Pálnak, 1973-1974 (1-3) 178
Levelek Bécsbe, 1974 (1-2) 181
Vercors-nak Párizsba, 1974 (1-3) 183
Levélváltás a Valóság szerkesztőségével 187
Levél Bécsbe, 1974 188
Sinka Erzsébetnek, 1974 189
Várkonyi Zoltánnak, 1974 (1-2) 191
Mesteremül én legföljebb az életet merem
vallani... 193
Sulyok Máriának, 1975 194
Levél Bécsbe, 1975 195
Vercors-nak Párizsba, 1975 196
Párizsról és egy könyvről (Bajomi Lázár
Endrének) 197
Levelek Bécsbe, 1975 (1-3) 198
Rákos Sándornak, 1976 201
Amit írok, mindig abban a reményben írom... 203
Levelek Bécsbe, 1976-1977 (1-2) 204
Szentkuthy Miklósnak, 1976 206
Nézze, én valamikor gyógyszerésznek
készültem... 207


Levél Bécsbe, 1977 208
Cs. Szabó Lászlónak Londonba, 1977 210
Radványi Gézának Münchenbe, 1977 211
Levelek Bécsbe, 1977-78 (1-2) 214
Szécsi Margitnak, Nagy László halálakor 217
Vercors-nak Párizsba, 1978 218
Somlyó Györgynek, 1978 220
Levél Bécsbe, 1978 222
Sütő Andrásnak Marosvásárhelyre, 1978 223
Dedikáció unokámnak, világrajövetele
másnapján 225
Levelek Bécsbe, 1979 (1-2) 226
Még két levél 228
Végakaratom 231

Jegyzetek (R. Zs.) 233

Örkény István

1912 - 1979
Örkény István (Örkény István György, Budapest, 1912. április 5. – Budapest, 1979. június 24.) Kossuth-díjas író, gyógyszerész, az Újhold társszerkesztője; a világirodalmi rangú magyar groteszk próza megteremtője. Radnóti Zsuzsa Jászai Mari-díjas dramaturg férje.

Örkény István  további könyvei

akár 20%
Hűségpont:
 
20%
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
600 Ft 480 Ft
akár 20%
Hűségpont:
 
akár 40%
Hűségpont:
 

Az Ön ajánlója

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...