Levelek IV.

Ki tudná megmondani, mi történik ma voltaképp velünk s milyen embereknek bizonyulnak majd utóbb ennek az évnek túlélői. Én elmondhatatlan fájdalmat érzek, és heteken át megértettem és megértettem és irigyeltem azokat, akik korábban haltak meg, hogy nem kellett látniuk ezt innen, ezt az apokalipszist; mert van olyan, van olyan pont a térben, ahonnan nézve még a szörnyűség is természetnek tűnik, az univerzum ritmikus megrendülésének, amely létében ott is szilárd és rendíthetetlen, ahol mi elpusztulunk. És persze elpusztulunk, belepusztulunk, bele a Létezésbe, a Lét centrumába, - vegye észre itt valaki, vegye szemügyre a pusztulás teljességét, s akkor egyszerre megtapasztal valamit a halálról, talán ez ennek a borzalmas háborúnak az értelme, talán egy láthatatlan néző színe előtt zajlik ez a kísérlet, - ha elgondolható, hogy vannak tévedhetetlen szemek, átható, valóban tapasztaló szemek, a kutató szemei, aki úgy vizsgálja mindezt, mint a legkeményebb kőzetet, és az élet újabb keménységi fokát állapítja meg a fortyogó halálnak ebben a lávájában.

Mutass kevesebbet