Levelek Japánból

A japánok nemcsak másként gondolkoznak, hanem mindent fordítva is csinálnak. Igen, azaz majdnem mindent. Baloldali a közlekedés, a közlekedési lámpák színei vízszintesen vannak elhelyezve. Fordítva olvassák a könyveket, „hátulról előre”. Fentről lefelé és jobbról balra írnak, bár a háború óta ez keveredik a mi írásformánkkal is, egy-egy újságban teljes összevisszaságban. A kisujjukon kezdik a kiszámolást, a nagyujj az utolsó. Tetszés szerinti sorrendben eszik a fogásokat, a leves gyakran az utolsó. Mindenre „igen”-nel válaszolnak, pl. a „nem vagy fáradt?” kérdésre a válasz: „igen, nem vagyok fáradt.” A ceruzát nem végighúzzák a papíron, hanem végigtolják (mintha ecset lenne). Előbb veszik le a cipőt, mint a kabátot. Ha valamire emlékeznek, nem az eszükbe jut, hanem a szívükbe. Nem(csak) a násznép visz ajándékot az esküvőre, hanem az ifjú pár ajándékozza meg a vendégeket. Az kér a leginkább bocsánatot, akinek a legtöbb zavart okozták. Télen sokan járnak mezítláb, nyáron viszont minden nő harisnyát visel. Ha valaki magára mutat, nem a mellére bök, hanem az orrára. Az idegenre szívélyesebben mosolyognak, mint az ismerősre (figyelem, ezt minden külföldi a barátság jeleként értékeli. Rengeteg férfi járt már pórul, félreértve egy-egy csinos japán nő kedvességét…) Fordítva fürdenek, a kádon kívül, és tisztán mennek a kádba. Ha egy étterem előtt le van engedve a függöny, akkor vannak nyitva, záráskor viszont felhúzzák. Végül, ami nekem a legjobban tetszik: nem a tűbe fűzik a cérnát, hanem a cérnára húzzák a tűt!

Mutass kevesebbet