Ló és lovas ábrázolása a magyar művészetben

Nem véletlen, hogy amilyen mértékben tisztázódnak Magyarországon a helyi adottságoknak megfelelő tennivalók, úgy válnak élővé a legtermékenyebb hagyományok. A gazdasági életben, a kultúra területén egyaránt érvényesülnek már azok a kipróbált ismeretek, sajátos hajlamok, melyek századokon át a természeti, földrajzi, településtörténeti, etnikai, szellemi adottságoknak megfelelően határozták meg a magyar nép helyét a világban, alakították anyagi létét, gondolkodásmódját, művészetét. A szocializmus körülményei között a nemzeti jellegzetességek mind korlátozatlanabbul nyilvánulhatnak meg, mert az okos belátás, az intellektuális érzékenység, a műveltség igénye feltárja azokat az okokat, melyek a múltban ilyenné vagy olyanná motiválták az emberi együttélés szokásait, a munka jellegét, a társadalmi termelés általános menetét, a tudás és érzés szószólóit. A művelődéstörténetben is nyomot hagyott a lóval való foglalatoskodás. A képzőművészek különös előszeretettel vállalkoztak lovaskompozíciók megalkotására, a ló alakja, mozgása, a ló és az ember egymáshoz való viszonya, aránya, téri elhelyezkedése ihlető hatást gyakorolt a festők, szobrászok képzeletére. A Parthenon frízétől a bambergi lovason keresztül Delacroix szpáhijaiig remekművek egész sora igazolja ezt az intenzív inspirációt, a legszélsőségesebb stílustörténeti eltérések mellett is szembetűnő az efféle téma népszerűsége. A ló és lovas ábrázolásának elemzése a műtörténelem egyetemes fejlődésére vonatkozóan is érdekes tanulságokat rejt magában...

Mutass kevesebbet