Losonci Lilla (dedikált)

Megfogadta Losonci Lilla hajdani érettségi elnökének fölszólító tanácsát: "Kislány, a rajzot soha ne hagyja abba!" Úgy tett. Vonalban gondolkodott, színekben eszmélt. Erőforrása lett növekvő műveltsége, a virágokból, tájakból felé áramló élményzuhatag, jó lelkiismeretének családjára, környezetére gyakorolt állandó, csöndes sugárzása, lelki-szellemi készenlétének egészsége. Minden alkotása belső emberi fölemelkedésének soha nem elsietett, mindig érett, végeredménye. Ő a lírai természetelvűség festője, egy több ezer éves, ma is szakadatlanul és kimeríthetetlenül működő szemlélet híve, új, friss változatokkal gyarapítja a létezés föltámadó, gyöngyöző újjászületését. Ezen portyázása közben földeríti a gondolat belső formáit is, és azt a látvány anatómiájához csatolja. Ábrázolás, értelmezés, ez az Ő összefüggő, kettős törvénye, a valóságfestészet különböző arányain alapuló elvonatkoztatásait testesíti, a műfaj ősi, új egyszemélyes rendszerével. Ez a külön nyelv az ő rajzi anyanyelve. A szellemi ébrenlét felső fokát közelíti minden képe, ez a csöndes totalitás áramlik művészetében, a szüntelen utazás, mely külső-belső esemény, erőgyűjtés helyváltoztatásaiból, gondolkodása révén, élmény és tapasztalat. Szüntelen föltámadás! Működteti képességét, tehetségét nem tartalékolja, hanem árasztja. Ennyi a titok. Törvénye az. Megszenteli ifjúságának tájait, tág otthonát, Nagybányát, Szabadkát, a Dunakanyart, a Kis-Dunát, az Alföldet, a Balaton ringását, a Mátrát és az erdélyi hegyek ritmikus hullámzását, Szentendrét, és a nagyvilágot, Athént, Itáliát, Egyiptomot, az írországi óceánpartot, Párizst, de mindenekelőtt a magyar tanyákat, megannyi pipacs piros tündöklését. Sértetlen az önbizalma, száműzi a nehézségeket megoldásaiban, teli a kincstár, offenzív a képzelet térhódítása, az ecsetfogó szorgalom alázata. Ez is oka annak, ez a lázasan visszafogott, egyúttal szárnyra kelt buzgalom, hogy soha nincs híjával a színes formáknak, azok rendre és termő bőséggel mindig és újra szolgálatra jelentkeznek. Ízlésének fegyelme mértéktartásra serkenti, a lelkében született fölismerések mohóságát szívós lassúságra módosítja, ezzel az ellenőrzött következetességgel halad előre, egy fokkal, egy lépéssel mindig magasabbra.

Mutass kevesebbet