Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Macska a galambok között

Macska a galambok között - Agatha Christie - Régikönyvek
(1 vélemény)

Egy kis közel-keleti ország felvilágosult uralkodója a lázadók elől repülőgépen menekül, családi kincseit azonban biztos helyre rejti, hogy kijuttathassa az országból, ha ő netán szerencsétlenül járna. Egy előkelő angliai leánynevelő intézetben sorra-rendre teszik el láb alól a tanárnőket. És hogy a két szál hogyan fonódik össze? És hogy kicsoda-micsoda a "macska", aki beszabadul a galambok - azaz a leányintézet leánykái - közé? Ezekre a kérdésekre és még sok egyébre is fény derül, természetesen a zseniális Hercule Poirot jóvoltából - és természetesen csak a legeslegutolsó fejezetben, hogy addig ki-ki a maga megfejtésén törhesse a fejét, mert mint minden önmagára kicsit is adó detektívregényben, Agatha Christie-nek ebben a kis remekében is a rejtély valamennyi kulcsát kézhez kapja a Nyájas Olvasó - az már az ő dolga, hogy meg is forgassa a zárban!

Sorozatcím:
Fekete Könyvek
Fordítók:
Kosáryné Réz Lola
Borító tervezők:
Érdi Júlia
Kiadó:
Európa Könyvkiadó
Kiadás éve:
1989
Kiadás helye:
Budapest
Nyomda:
Szikra Lapnyomda
ISBN:
9630748061
Kötés típusa:
ragasztott papír
Terjedelem:
240 oldal
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 13.00cm, Magasság: 20.00cm
Súly:
0.10kg
Kategória:
ELŐHANG
A nyári félév 5
ELSŐ FEJEZET
Lázadás Ramatban 19
MÁSODIK FEJEZET
Egy nő az erkélyen 24
HARMADIK FEJEZET
Mr. Robinson 33
NEGYEDIK FEJEZET
Az utasok hazatérnek 44
ÖTÖDIK FEJEZET
Levelek a Minerva Leánynevelő Intézetből 56
HATODIK FEJEZET
Az első napok 62
HETEDIK FEJEZET
Szalmaszál a szélben 71
NYOLCADIK FEJEZET
Gyilkosság 81
KILENCEDIK FEJEZET
Macska a galambok között 92
TIZEDIK FEJEZET
Elképesztő történet 102
TIZENEGYEDIK FEJEZET
Tanácskozás 113
TIZENKETTEDIK FEJEZET
Újat régiért 119
TIZENHARMADIK FEJEZET
Katasztrófa 129
TIZENNEGYEDIK FEJEZET
Miss Chadwick nem tud aludni 139
TIZENÖTÖDIK FEJEZET
Újra gyilkosság 146


TIZENHATODIK FEJEZET
Á tornacsarnok rejtélye 152
TIZENHETEDIK FEJEZET
Aladdin lámpája 164
TIZENNYOLCADIK FEJEZET
Tanácskozás 174
TIZENKILENCEDIK FEJEZET
További tanácskozás 181
HUSZADIK FEJEZET
Beszélgetések 188
HUSZONEGYEDIK FEJEZET
Elejtett fonalak 195
HUSZONKETTEDIK FEJEZET
Közjáték Anatóliában 204
HUSZONHARMADIK FEJEZET
Végjelenet 206
HUSZONNEGYEDIK FEJEZET
Poirot mindent megmagyaráz 220HUSZONÖTÖDIK FEJEZET
0HUSZONÖTÖDIK FEJEZET
Az örökség 229

Agatha Christie

1890 - 1976
Agatha Christie (Torquay, 1890. szeptember 15. – Wallingford, 1976. január 12.) angol írónő, „a krimi koronázatlan királynője”. Mary Westmacott álnéven romantikus regényeket is írt, de az utókor számára inkább mintegy 80 detektívregénye és nagy sikereket arató West End-i színpadi darabjai miatt emlékezetes. A Guinness Book of World Records szerint Christie – William Shakespeare mellett – a világ minden idők legtöbb eladott könyvét elérő író. Csak a Biblia ért el magasabb eladott példányszámot.

Agatha Christie  további könyvei

10%
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
800 Ft 720 Ft
20%
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
2 500 Ft 2 000 Ft
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
1 400 Ft
10%
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
2 000 Ft 1 800 Ft

Az Ön ajánlója

Vélemények a könyvről

  • 2020.06.05. 9:24

    Szórakoztató, de nem hátborzongató könyv. Az írótól megszokott többféle szál összekuszálódása szépen kisimul a végére és érthetővé válik. Tetszett.