Macskabölcső

Kurt Vonnegut a mai amerikai irodalom egyik legeredetibb tehetsége. Egy kritikusa szerint "egyike azoknak, akik nagyon sokat tettek azért, hogy a science fiction ne legyen többé csúnya szó". Valóban, Vonnegut egész művészetére jellemző a sci-fi elemeket alkalmazó megközelítés. Művei azonban körülbelül annyira nevezhetők tudományos-fantasztikus irodalomnak, mint, mondjuk, Swift Gulliverje. A Macskabölcső volt az a regény, amellyel Vonnegut a mai amerikai irodalom fővonalába lépett. Ebben a regényben mindenki játszik, beleértve a szerzőt is. Felix Hoenikker, mint megtudjuk, lényegében játékból találta fel az atombombát, épp úgy, mint a szuperjeget, melyet gyermekei három részre osztottak, s amely velük együtt San Lorenzóra kerül. Mindhárom Hoenikker gyereknek megvan a maga "játéka". A csúnya és érzéketlen Angela titokban klarinétvirtuóz, a törpe Newt nihilista tájképeket fest, a színtelen és fantáziátlan Frank egyetlen szenvedélye a modellépítés. Vonnegut saját játéka, vagyis "találmánya" San Lorenzo szigete, melynek földrajzát, történelmét, társadalmát, nyelvét, sőt vallását is pontosan kidolgozta. A regényt kesernyés-bölcs, együttérző humanizmus hatja át. Ez a humanizmus jól mutatja, hogy a regény játékos fatalizmusa is csak a látszatok egyike. Az író ki is mondja: tulajdonképpen arról a szívfájdító kényszerről van szó, hogy hazudjunk a valóságról - és a szívfájdító lehetetlenségéről annak, hogy hazudjunk róla.

Mutass kevesebbet