Macula

A Macula a pikareszkregény kései virága, amelyben a kaland immár az antihős - pontosabban az antihősök - sajátos "mozgásában" realizálódik és konkretizálódik. Sajátosnak nevezhetjük ezt a "mozgást", mert az író nem a történésekre kíváncsi, nem a történésvezetés fordulatos voltával jeleskedik, hanem mintegy az életanyagot mozgatja, s a vélt és várt történések az életanyag mozgásaként vannak jelen. Ennek a mozgásnak a hajtóereje a "percepció bágyadt gőzölgéséből" keletkezik, iránya, egyben a hősök megtette út is a "mából a másba" mutat. Egy táj, amely a délibáb tréfáját produkálja - ez az életsíkja a Maculának. A délibábvilág képzete természetesen nem felesel a "puszta ország" ugyancsak szemünkbe ötlő képzetével, hiszen a délibáb is a semmi fogalomkörébe sorolható. A legfontosabb a Macula életanyaga, az írói világismeret foka. S itt csak azt mondhatjuk, hogy az az író, aki tudja, hogy az "esti kutya hangja (...) olyan, mintha valaki befelé néznek az ablakon", az élettel gazdag világot tud az olvasónak felkínálni. Pesszimista színezetű filozófiai "üzenete" is erre a világgazdagságra mutat a maga képszerűségében: "A világ lényegében még mindig olyan, akár a friss vakondtúrás meg a ki nem hevert elemi csapás: elborzadva szemléljük a szakadatlan kárt, amit okoz önmagának. " Utolsó regénydefinícióként pedig hadd hivatkozzunk az íróra, aki felkínálja a meghatározást: "encyclopaedia occulta". S valóban ez a regény!

Mutass kevesebbet